publikaciokMegkésett tavasz, el se jött tél

Mátyus Aliz: Megkésett tavasz, el se jött tél

Mátyus Aliz tizedik kötetének talányos címét olvasva nem meglepő, hogy a kötet első felének írásaiban olyan határhelyzetek tárulnak elénk, melyekben az elbeszélő a „kizökkent idő" metszéspontjában állva éli újra életének meghatározó eseményeit: anyja halálát, a madárszigeten átélt szerelmet, fia születését, a kiskunsági tanyán töltött éveket, házasságát, gyerekkori élményeit, emberi kapcsolatait és veszteségélményeit.

A korábbi kötetekből már ismert életesemények új megvilágításba kerülnek: az origóul választott élettér, a szikes tavak vidéke megelevenedik, emberekkel népesül be, és az elbeszélőből előbújó szociográfus megrázóan szép képet fest az itt élő közösség új asszonyt támogató összetartásáról, a puszta szépségéről, Halász Feri bácsi emblematikussá vált tanyájáról, melynek fehérre meszelt falai vakítanak a nyári napfényben, vagy épp arról a kisfiúról, aki a már-már mesebelinek tűnő, idilli sziget legjobb ismerője. Úgy tűnik, hogy az „összeért idő", melyben „semmivé lett az anyja halála és a fia születése között ott terjengő, legyőzhetetlen nyolc év" lehetőséget ad az elbeszélőnek arra, hogy személyes élményeit újraélve idilli pillanatokat is láttasson. Az elvesztés fájdalma helyett az együvé tartozás pillanatát, a semmivé lett otthon képe helyett a fákkal körülvett saját világot, az elveszített testvér helyett a gyerekkorban együttjátszót, a már felnőtt gyermek képe helyett a kiskorit, amikor anya és fia egységét még nem bontja meg semmi. A harmónia ellenére az írások mélyén ott bujkál a megélt fájdalom, a veszteség számtalan formája, mely az Esőben című írás felismerését hozza: „Húsvétkor ki kellett bírni a pillanatot, a szembesülés rémét, aztán a húsvét tovább már segített. Mi mutatja jobban, mint épp a húsvét, hogy az ember mindenre képes, s az emberrel minden megtörténhet. Megtörténik. Nem itt és most, az én bokraimmal, fáimmal, tanyámmal, de akkor, az Isten fiával."

Az egymásra is reflektáló szövegekben feltűnő motívumok közül kiemelt szerepet kap az utazás és a barangolás, a franciaországi élmények, a hőlégballonról személt táj, a sziget belsejébe tett séta, vagy épp a Van Gogh-galériában tett virtuális barangolás, a nyári mezők bejárása, melyek mind-mind a lélek mélyére tett utazás, az emlékképeken keresztül történő időutazás jelképeivé válnak. A régi - már-már elcsépeltnek tűnő - toposz a metaforizációs folyamat révén válik egyedivé, az elbeszélő a felismerés pillanatában láttatja önmagát, abban a pillanatban, amikor az utazás vagy annak végpontja perspektívaváltáshoz, megvilágosuláshoz vagy épp a kétségek megfogalmazásához vezet: „Ott voltam, igen, a kosárban, egy nagy, erős testtel fölöttem. Én, az imént még magasban útját járó, isteni magasságból szemlélődő. Égi látásból a hegyet otthonosnak, a szépfutású völgyet ereszkedőnek észlelő. És néha még a fák csúcsát is érintés közelben tudó. Lehet ez? Fent és lent? És hol a kibírhatóságot segítő, az elviselhetetlenséget enyhítő, emberre mért átmenet?" (Ikon). Az élet változásait nehezen megélő kérdésfeltevése ez, akinek az utazás mellett éppoly fontos a visszatérés, a megérkezés, a gyökerekhez, emberekhez való ragaszkodás életmozzanata.

A gyűjteményes kötet második felében merőben új szövegformával, az esszé, esszénovella műfajával kísérletezik a szerző. Ennek kiemelkedő darabja a Fiatalok a múlt századelőn - Ferenczi Sándor, Ady és Bartók című írás, melyben Mátyus Aliz arra keresi a választ, hogy mi jellemezte azt a kort, mely zseniket termelt. A szerző meglátása szerint a címben említett kiemelkedő személyiségek közös jellemzője, hogy egy magabiztossá tevő társadalomban éltek, egy olyan társadalomban, melyben támaszkodhattak az idősebbek, a kortársak, a különböző szervezetek és csoportosulások támogatására, vagyis nem kellett mindent maguknak előteremteniük. Ez a biztonságérzet olyan lelki egészséghez vezetett, melynek következtében rajtuk múlónak élték meg a világ dolgait. A magabiztosság oka tehát „az a léthelyzet által is alátámasztott tudat, hogy az ember szervesen illeszkedik, azaz benne van a társadalom legkülönfélébb kis egységeiben, s ezek a legközvetlenebb körökből kiindulva ösztönzik és erősítik őt, elvárásokkal vannak feléje, elsőként tartják számon teljesítményeit, s elismerik". Az esszét olvasva azt is megértjük, hogy a mai világban, amikor már nem elsősorban kollektívumként, hanem sokkal inkább - szélsőséges értelemben véve - individuumként tekintünk önmagukra, hol siklik félre személyiséggé válásunk története.

Napkút Kiadó, Budapest, 2013

Fürst Design 2009