/ publikációk / Rába György Az ünneptől a hétköznapi ünnepek felé

Érfalvy Lívia

A magyar irodalmi modernizáció poétikai sokszínűségéről

Rába György: Az ünneptől a hétköznapi ünnepek felé. Babits és a százéves Nyugat költői

A tavaly 100. születésnapját ünneplő Nyugat irodalomtörténeti hatása minden bizonnyal azért töretlen még ma is, mert a magyar irodalmi modernség megszületésének fóruma és dokumentuma. A folyóirat köré csoportosuló alkotók költői programjának középpontjában a művészet autonómiájának kivívása, az alkotás saját belső törvényeinek felismerése és megfogalmazása, valamint egy önálló irodalmi nyelv megteremtése állt, ami a közös célok ellenére különböző poétikai eljárásokon keresztül megvalósuló, egymástól eltérő költői paradigmákat eredményezett. Gondoljunk Ady Új versek, illetve Kosztolányi Négy fal között című verseskönyvének alapvető szemléletbeli különbségére, Babits, Füst Milán első köteteinek, az avantgárd hatása alatt született költeményeknek, vagy éppen Karinthy írásainak poétikai sokszínűségére. Rába György tanulmánykötetének bevezető értekezése (A Nyugat poétikáinak metamorfózisai), mely a Nyugat költészettanának jellemző jegyeit, valamint e közös vonásoknak az egyes életművekben egyéni ars poétikaként megvalósuló irodalmi formáit vizsgálja, már címében e sokrétűségre utal. Rába György a nyugatosok költői magatartásának közös vonását „az értékek rangrendjében" látja, melynek csúcsán a tragikum áll. Noha tragikus életérzésük közös gyökere a dekadentizmus, szemléletük hátterében más-más hatások érvényesülnek: míg Ady tragikum-felfogásának hátterében Nietzsche áll, addig Babits tragikumról vallott nézeteinek ösztönzője az antikvitás. A tragikum ellensúlyozására tett költői kísérletek is különböző utakat nyitnak a Nyugat költészetében: Tóth Árpádnak a szépség, Juhász Gyulának a „művészetek édene", Kosztolányinak a lét határhelyzeteit kinagyító szemlélete, míg a fiatal Babitsnak a szépség mellett a humor, a groteszk és a fantasztikum jelenti a tragikum ellenpontját.

A korszak meghatározó tematikus motívumainak átfogó vizsgálatához a kötet szerzője -Arany János és Kosztolányi Dezső szóhasználata nyomán - bevezeti a belső forma fogalmát, amit valamilyen irodalmi toposz vagy műfaji konvenció egyediesített alakváltozataként úgy határozhatunk meg mint a költői szöveg jelentésének központi szervezőelvét. Babits Mihály Mint különös hírmondó kezdetű versében például az ősz beálltáról szóló hír az európai kultúrkör fontos toposzának, a híradás motívumának egyedi variánsává válik, míg az Ádáz kutyámban kialakult dialógus ösztönlény és bölcs értelem közt a középkori irodalom óta ismeretes test és lélek vitája-toposzt korszerűsíti. Babits Hazám! című költeménye a tudatban történő utazás, mely a csodálatos utazás, a mennybemenetel és a nietzschei örök visszatérés toposzát egyesíti. A csodálatos utazásNyugat korszakának egészét átszövik, sőt hatása az Ujhold alkotóinak témaválasztásában is érvényesül (Pilinszky: Senkiföldjén; Nemes Nagy Ágnes: Villamos). Rába György értelmezésében Ady Az eltévedt lovasA Marson című Tóth Árpád-vers képzeletbeli űrutazás, míg Kosztolányi Bologna című költeménye az utazás hatására a csoda élményének belső átéléseként válik a toposz alakváltozatává. A motívum poétikai alapon megvalósuló variánsait képviseli Kassák és Illyés Gyula egy-egy műve: A ló meghal a madarak kirepülnek-ben „a csodálatosság benyomását az önmagukban csak szokatlan tapasztalatoknak egy fölfokozott létezés hatását közvetítő, filmszerű pergése jeleníti meg", miközben az Óda Európához az utazás csodálatos természetét életképként idézi föl. A harmadik nemzedék utazás-verseiben egyfelől az önéletrajzi ihletettség, másfelől az ámulat gesztusa a versek szervezője (például Weöres Sándor Bab el Mandeben című költeményében, vagy Jékely Zoltán Kóborlás Itáliában című versében), a Trisztánnal ültem kezdetű Radnóti-vers azonban a csodálatosságot a csoda elhárításában nyilvánítja ki. Úgy vélem, hogy a csodálatos utazás toposzának rendkívül invenciózus és költészettörténeti szempontból igen átfogó bemutatását tovább árnyalhatná Karinthy Frigyes Utazás Faremidóba, valamint Capillária című kisregényeinek érintőleges tárgyalása, melyek alcímük alapján Gulliver ötödik és hatodik útjaként a toposz világirodalmi előképei közt nem említett Swift-regényt „írják újra". Annál is inkább, mivel az alámerülés motívumát, illetve Capillária csodálatos víz alatti világának bemutatását tekintve Karinthy regénye Babits Atlantiszával is intertextuális kapcsolatba léptethető. A belső forma toposz- és motívumalapú felfogásának használata irodalomelméleti szempontból is megalapozott, ösztönzője Ernst Robert Curtius, André Jolles és különösképpen Northrop Frye elmélete, de a tartalmi elemek művészi elrendezéseként értelmezett belső forma Fónagy Iván meglátásaival is rokonítható. alakváltozatai azonban nemcsak Babits költészetét, hanem a című verse egy létezett és legendájában létező lovas valósághű, ám körülményei miatt tapasztalat fölötti, azaz csodálatos utazásának előadása,

A Sipos Lajos szerkesztette Babits Kiskönyvtár részeként megjelenő kötet írásainak fele Babits Mihály költői életművének állít emléket. A tanulmányok sokoldalúan járják körül a költő főbb verstípusait, jellemző műfajait, a költemények hátterében álló világirodalmi mintákat és eszmetörténeti hatásokat, valamint a versszövegek stilisztikai-poétikai sajátosságait. A „térhatású lelki kép" irodalomelméletileg talán kevésbé körülhatárolt verstípusának hátterében Bergson ösztönzésére az a felismerés áll, hogy körvonalazatlan élményeinket csak úgy hívhatjuk elő, ha valamely mozzanat formát társít hozzá. A Levelek Iris koszorújából időszakának egyes darabjai a disszociációs verstechnika mintapéldái, melynek alapja a vers jelentésszerkezetét elmélyítő disszociációs (egy központi gondolatot vagy motívumot analógiák útján kifejtő) gondolkodás. Noha Babits elhatárolódott az izmusoktól, több eljárásával megelőzte az avantgárdot. A Vakok a hídon című 1912-es képverse, a központozás expresszív fölhasználása, a kihagyásos versbeszéd vagy éppen a versírás filmszerűsége alkotói sokoldalúságának bizonyítékai. Külön verstípust képviselnek életművén belül az értekező líra jegyében fogant versek, melyekben egy-egy Babits-esszében fölvetett probléma - olykor akár nyelvi fordulatok szintjén is - költeményeiben tér vissza. A Vers a csirkeház mellől az Ezüstkor című esszével, a Csillag után Az írástudók árulásával, a Restség dicséreti című vers pedig a Babits-hagyatékban fellelhető cím nélküli esszével mutat tematikus vagy éppen szó szerinti megfeleléseket. Ezek a belső intertextuális kapcsolatok a harmincas évek elejétől szemléletesen példázzák Babits költői gondolkodásának módosulását. A tárgyi megfelelések verstípusa a babitsi objektív líra jegyében - melyben „a költő a dologi világ vagy esemény fogalmi tengelyére fűzött képzetekkel a tapasztalat leírásánál tágabb, nagyobb értékrendű jelentést objektivál" - a hétköznapi tematikából kibomló filozófiai tartalmú versek csoportja. Babits életművében nem ritka a népmese vagy tündérhistória benyomását keltő vers, melyet a tapasztalattól eltérő törvények világán alapuló fantasztikum hat át. Megvilágító erejű ezzel kapcsolatosan a Vadak a fa körül című vers értelmezése, mely a költeményt a proppi varázsmese tipikus mozzanataival olvassa össze. Poétikai szempontból a kötet legélvezetesebb része a ritmus és emlékezet kapcsolatát boncolgató rész, illetve az a felismerés, mely szerint egy gyermekdal ritmusa - működésének természete miatt a prousti önkéntelen emlékezés elvéhez hasonlóan - több Babits-vers ritmikai alapjává válik.

A szerző külön fejezetet szentel a Jónás könyvének, melynek nemcsak tartalmi és stilisztikai elemzését végzi el, hanem a szöveg hátterében álló filozófiai, eszmetörténeti hatásokat is feltárja. A kegyelem és a szeretet moráljának az ótestamentumtól gyökeresen különböző világnézeti megnyilatkozása Bergson ösztönzésének tulajdonítható, az ingyen kegyelem gondolata pedig Szent Ágostonhoz vezeti az értelmezőt. „Ahogy a felső akarat a hibáiban megátalkodott városnak és népének - a bibliai cselekménnyel szöges ellentétben - a megtérés legcsekélyebb jele nélkül is megbocsát, ez a gesztus avatja a Jónás könyvé-t az egyszerű emberek gondolkodását megtévesztő diktatúrák elleni, időszerű történelmi leckévé, egyszersmind a szeretet és megbékélés időtlenül egyetemes érvényű üzenetévé".

Az utószó tanúsága alapján „ez a kötet főhajtás a százéves Nyugat előtt; a tisztelgés mindenekelőtt a nagy nemzedéknek szól, közülük is elsősorban Babitsnak (...). De kijár a tiszteletadás legalább pars pro toto a nyomaikba lépő ifjabb nemzedékeknek is". Így kaphattak helyet a kötetben a Hajnal Anna és Jékely Zoltán költészetét átfogóan bemutató tanulmányok, valamint a Weöres Sándor 1989-ben kiadott posztumusz kötetéről írott kritika is. Az Életrajzi áttűnések prózában és versben alcímet viselő Kosztolányi-fejezet, mely többek közt a Kínai kancsó című novella direkt önéletrajzi olvasatát adja, némiképp ellentmond a többi fejezet poétikai szempontú megközelítésének és motívumközpontú vizsgálatának. A korábbi fejezetek differenciált és terminológiailag precíz különbségtétele empirikus szerző, illetve az irodalmi szövegekben megszólaló költői én között e fejezetben rendre összemosódik. A tanulmánykötet kompozíciós elvét tekintve szintén kilóg a sorból a Gyergyai Albertről szóló személyes hangú visszaemlékezés, ami azonban nem csorbítja a kötet írásainak fent bemutatott érdemeit. (Argumentum, Budapest 2008.)

Vigilia 2009/2 153-154.

Fürst Design 2009