Szávai Dorottya: Bűn és imádság. A Pilinszky-líra camus-i és kafkai szöveghagyományáról

Pilinszky János költeményeinek befogadásában a vallásos-szakrális pozícióból kérdező értelmezői magatartás különösen produktívnak bizonyul, hiszen a Pilinszky-líra olyan sajátos gondolati költészetnek mutatkozik, melyet Szávai Dorottya meglátása szerint a metafizikai, illetve misztikus tradíció integrálásaként tarthatunk számon. A szerző ennek értelmében a Pilinszky-líra vallásos-szakrális horizontjának két legalapvetőbb metaforáját, a költői beszédmód egészét meghatározó bűn kérdését, valamint az imádság alakzatát vizsgálja. Bűn és imádság egymásba fonódó alakzata elsősorban nem tematikus szinten, hanem sokkal inkább poétikai vonatkozásai miatt válik az életmű központi trópusává. A lírai életmű váltásai Pilinszky bűn-és létfogalmának átalakulásával párhuzamosan történnek: a korai versekben a bűn még a költői szubjektumhoz köthető, a Harmadnaponban azonban már a szubjektumon túlmutató egyetemes bűntapasztalat az uralkodó, míg a Végkifejlet és a Kráter verseiben a "szubjektummentes bűntapasztalás személytelenje" válik meghatározóvá. A költő bűnfelfogásában tehát egyfelől az egyén felelőssége, másfelől a rossz kompassiószerű elszenvedése jut érvényre, mely a jóbi szituáció újragondolásához vezet. A bűntapasztalatból adódóan a lírai én a teremtményiség pozíciójából szólal meg, így Pilinszky lírájának egyik lehetséges értelmezését a fiúi beszédmód felőli olvasat jelentheti. A szerző a fiúként, sőt tékozló fiúként artikulálódó művészi énközlést a lírai életmű egyik legalapvetőbb poétikai szituációjának tekinti, és - mindenekelőtt az Apokrif értelmezése kapcsán - feltárja a bibliai parabola beíródását a Pilinszky-életműbe. Az értelmező a versek befogadását biblikus-teológiai távlatba helyezi, szól bűn és imádság történeti-teológiai összefüggéséről, a kenózis - az imádságot megelőző kiüresítő csönd - szerepéről, és szembesít a modern imádságteológiák főbb belátásaival is. Pilinszky költeményei leginkább a kontemplatív imatípust idézik, melynek specifikuma a személyesség, és az ebből következő dialogikus jelleg. A Juttának című vers e jellemzők mentén a poétizált imádság egyik variációs formájaként értelmeződik, ami egyben azt a kérdést is felveti, hogy Pilinszky szerelem- és istenélménye mennyiben láttatja egynek a kettős természetű "Másik"-at, a Te-ként megszólított szerelmest és a Transzcendenst.
Kutatása kapcsán a szerző Pilinszky költészetének azokat a sajátosságait tárja fel, melyeket a Kafka-, illetve Camus-művekkel, s áttételesen a Dosztojevszkij-életművel folytatott dialógus jelöl ki. Mivel a tékozló fiúi perspektíva mind a Pilinszky-Kafka, mind pedig a Pilinszky-Camus dialógus alapvető mozzanata, Szávai Dorottya Pilinszky lírájának a két szerző műveivel folytatott intertextuális dialógusát elsősorban beszédmódok dialógusaként gondolja el. A metaforikus nyelv dominanciájára épülő párbeszéd vallási beszédmód formájában valósul meg, melynek egyik alapja a paradoxon alakzata. Az acte gratuit, a bűntudat abszurdja, illetve a tékozló-parabola ingyenesség-gondolata között a szerző meglátása szerint lényegi analógia fedezhető fel, méghozzá a nem-kauzális, paradox struktúra közösségeként. Az összevetés alapjául egyfelől a szerzők szépirodalmi alkotásai - Pilinszky lírai életműve, Camus A pestis, a Közöny, illetve Az első ember című regényei, továbbá Kafka A per és Az átváltozás című művei -, másfelől az alkotások hátterében álló esszék és publicisztikai írások szolgálnak. Az életművek főbb érintkezési pontjain túl az egyes szerzők gondolkodásának - bűnről és bűnösségről, nyelvről és kommunikációról vallott nézeteinek - eltérő vonásai is explikálódnak. A vizsgálat szemléleti alapja a már említett biblikus-teológiai távlat mellett a hermeneutikai közelítésmód, de a szövegközi párbeszéd feltárásában a Genette-i transztextualitás-koncepció is produktívnak bizonyult. A kötet produktívan ötvözi az irodalom- és a hittudomány nézőpontját, így a Pilinszky-Camus-Kafka dialógus feltárásán túl a két diszciplína párbeszédének lehetőségét is demonstrálja. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006.)

Vigilia 2007/5. 398-399.

Fürst Design 2009