P U B L I K Á C I Ó K

"Ez a féltékenység, hogy más száj mondja el, amit mi akarunk elmondani, és egy idegen, vékony acéltoll egyszerre átszúrja szívünket, éppen oly örök, mint maga a művészet, és azt hiszem, hogy sok más mellett, egyik legfontosabb sarkallója a művészeknek. [...] Sietünk írni, nehogy mások bogozzák föl a problémáinkat, és úgy ne járjunk, mint egy ismerősöm, akinek az életét - zaklatott, szép, bánatos életét - elírták az orra elől."

(Kosztolányi Dezső)

Megjelent könyv:

1. Kosztolányi írásművészete

Megjelent tanulmányaim:

1. A szubjektum önkeresése - Hős, elbeszélő és diszkurzív alany viszonya Kosztolányi Dezső Miklóska című novellájában

2. A tükör által születő szubjektum - Kosztolányi Dezső A játék című verséről

3. A motivált szójelentéstől a konvencionális megnevezésig - Kosztolányi Dezső és Friedrich Nietzsche nyelvelméletének analóg vonásai

4. Az önértelmezés útjai - Kosztolányi Dezső: A játék

5. A humor szerepe Kosztolányi prózájában

6. Haláltudat és alkotás - A szubjektum egzisztenciális határhelyzete Kosztolányi Dezső Játék első szemüvegemmel című versében

7. Nyelviség és autopoézis: A költői önreflexió lehetőségei az Esti Kornél - versekben

8. Szövegváltozatok egy témára. (Kosztolányi Dezső: Hályogműtét, Mikszáth Kálmán: A hályog-kovács).

9. Motivikus párhuzamok Kosztolányi Dezső: Játék első szemüvegemmel és Hajnali részegség című verseiben.

10. A motivált szójelentéstől a konvencionális megnevezésig. Kosztolányi Dezső és Friedrich Nietzsche nyelvelméletének analóg vonásai.

11. Tropologikus működésmód Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regényében

12. Esti Kornél és a szójátékok. Költői beszédmód Az orvos gyógyítása című novellában

13. Vallomás létről és költészetről Kosztolányi Dezső: Októberi táj – In. „Az ideál mindazonáltal megőrződik”. Tanulmányok Bécsy Ágnes tiszteletére. Szerk. Horváth Kornélia – Osztroluczky Sarolta. Budapest: Gondolat, 2013. 80-85.

14. Esztétikum és etikum a magyar irodalomban. In: Lelkipásztor 89. évfolyam, 2014/7. 253-255.

Egyéb megjelent írásaim:

1. Rónay László: Márai Sándor (Vigilia 2006/5. 394-395.)

2. Mátyus Aliz: Kőmadár Zuglóban (Vigilia 2006/7. 558-559.)

3. Péteri Pál: Róma a templomok városa (Vigilia 2006/9. 720.)

4. Személyiség és változás (Mester és Tanítvány. 2006. 11-12. szám 260.)

5. Horváth Kornélia: A versről (Vigilia 2007/2. 159-160.)

6. Szávai Dorottya: Bűn és imádság. A Pilinszky-líra camus-i és kafkai szöveghagyományáról (Vigilia 2007/5. 398-399.)

7. Péteri Pál: Elmélkedések az egyházi évre (Vigilia 2007/9. 720.)

8. Az önazonosság problémája – Takács Zsuzsa: A megtévesztő külsejű vendég. In: Vigilia 2008/4. 312-315.

9. A magyar irodalmi modernizáció poétikai sokszínűségéről. Rába György: Az ünneptől a hétköznapi ünnepek felé. Babits és a százéves Nyugat költői. In: Vigilia 2009/2. 153-154.

10. Péteri Pál: Legyetek szentek! Az egyházi év szentjei. In: Vigilia 2009/7. 560.

11. A versnyelv hatalma. Halmai Tamás: Versnyelvtanok. Elemző esszék kortárs versekről. In: Vigilia 2009/9. 714-715.

12. Egy metafora teherbírása. Vörös István: A vörös István gép vándorévei (fejlődésregény). In: Vigilia, 2010/3. 236-237.

13. Péteri Pál: A biblia szépsége. Válogatott bibliai szövegek magyarázata. In: Vigilia 2010/4. 324.

14. Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról. In: Vigilia 2010/7. 554-557.

15. Mátyus Aliz: El se hagy. In: Vigilia 2010/10. 799-800.

16. Horváth Kornélia: Irodalom, retorika, poétika. In: Vigilia 2011/2. 156-158.

17. Dobai Lili: Formula pietatis. In: Vigilia 2011/4. 316.

18. Lackfi János: A legnehezebb kabát. In: Vigilia 2011/10. 791-792.

19. A Tudor-kor prédikációs gyakorlata. (Tudor-kori homíliák. Szerk. Mudriczki Judit). In: Credo 2011/3. 58-60.

20. Lackfi János: Élő hal. In: Vigilia 2012/1. 77-78.

21. Jász Attila: Isten bőre. In: Vigilia 2012/3. 238.

22. Péteri Pál: A Biblia szépsége II. Válogatott bibliai szövegek magyarázata.
In: Vigilia 2012/4. 320.

23. „Csupán a szavak hisznek bennem”. Wacław Oszajca: Az öröm szenvedése. In: Credo 2013./2. 70-71.

24. A teljesség felé törekvő költészet. Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor. In: Credo 2013/4. 95-97.

25. Zalán Tibor: Papírváros - egy lassúdad regény, három, letarolva. In: Vigilia 2014/7. 551-552.

26. Mátyus Aliz: Megkésett tavasz, el se jött tél. In: Vigilia 2014/2. 158-159.


Cím: A szubjektum önkeresése

Alcím: Hős, elbeszélő és diszkurzív alany viszonya Kosztolányi Dezső Miklóska című novellájában

Megjelent:

Tudományos diákköri dolgozatok. (Pázmány Irodalmi Műhely - Opuscula Litteraria I.). Szerk. HARGITTAY Emil. Piliscsaba: PPKE BTK 2003. 97-122.

valamint

Szó - Elbeszélés - Metafora. Műelemzések a XX. századi magyar próza köréből. Szerk. HORVÁTH Kornélia, SZITÁR Katalin. Budapest: Kijárat 2003. 99-123. (másodközlés)

Hivatkozások a cikkre:

Magyar Elektronikus Könyvtár: 100 éves a Nyugat (1908-2008)

Rezümé

Dolgozatom tárgya Kosztolányi Dezső Miklóska című novellájának értelmezése. Elemzésemben a szerző nyelvszemléletét szem előtt tartva a szubjektum megszületésének útját vizsgálom a történet és a narráció szintjén, valamint a szöveg diszkurzív metaforikájában. A novellában a kisgyermekkori tett reflektálatlansága a hős önazonossági kríziséhez vezet, melynek megoldása csak a múlt eseményeinek felidézése és újraalkotása után lehetséges. A vizsgálat tárgya tehát az az emlékezésfolyamat, amely a hős önmegértéséhez vezet, vagyis a hős személyes története. A hős önmegtalálásának útját a narráció a képi látásmódtól a szó kimondásáig, majd a kimondott szó metaforikus átnevezéséig tartó folyamatként írja le, melyben a személytelen elbeszélő mintegy átadja helyét a hősnek, aki ezáltal a narrátori kompetenciából részesül. A szöveg mint narratíva létrejötte így egy narratív szubjektum megszületését is maga után vonja, aki az elbeszélő funkció révén tesz szert önazonosságra. A dolgozat további részében az Akhillész-mítosz szövegbeli megjelenésének különböző formáit vizsgálom, amit a diszkurzíva a szög köznév, valamint a Miklóska tulajdonnév hangformáján, illetve történeti szemantikumán keresztül nyelvileg tesz motiválttá. Ez a nyelvi automatizmust felülíró jelteremtő tevékenység azonban már nem az elbeszélő, hanem az alkotás folyamatát témává tevő, az alkotásban mint nyelvi cselekvésben megszülető szövegszubjektum kompetenciája. A szöveg diszkurzív alanya ugyanis nem a szöveget mint narratívát, hanem a szöveget mint szemantikailag szervezett jelentésegészt hozza létre.

[ html formátum (Olvass bele!) ] [ Letölthető! (pdf formátum) ]


Cím: A tükör által születő szubjektum

Alcím: Kosztolányi Dezső A játék című verséről

Megjelent: Alföld 2005/8, 88-101.

Hivatkozások a cikkre:

Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar irodalmi szeminárium tematikája

Mérték Debrecen 2005. VII. 24

Rezümé

A tükör által születő szubjektum című tanulmány Kosztolányi Dezső egyik korai versének nyelvi-poétikai értelmezésére vállalkozik. A játék című vers, mely az életműben a játék-téma első költői megfogalmazása, A szegény kisgyermek panaszai című ciklus darabjaként Kosztolányi két fontos motívumának együttes megjelenésével a játszó gyermek figuráján keresztül szólít fel értelmezésre. Az eddigi Kosztolányi-kutatás a gyermek-téma megjelenését filológiai vagy kortörténeti okokkal magyarázta, és a szereplíra, szerepjáték fogalmakkal írta körül. Jelen tanulmány a szöveg reflektált önreferencialitásával számolva a gyermek figurájának nyelvi feltételezettségét vizsgálja, és így az értelmezői munkát nem elsősorban pszichológiai vagy kultúrtörténeti, hanem sokkal inkább nyelvi alapon gondolja el.
A versszöveg témáját a játék különböző értelmeinek kibontásában jelölhetjük meg. A vers tematikus alapját képező játékértelmezéseket azonban a vers diszkurzívája a körkörösség szemantikai jegyén keresztül rendezi egységbe, így a tükör szó külső és belső formájának aktivizálásával a versbeli játék lehetséges értelmezései nyelvileg válnak motiválttá. Mivel a versbeli játékfolyamat hangsúlyozottan önreflexív jellegű, az értelmezés játék és szubjektivitás kérdéskörével is számot vet. A vers szimbólumrendszerén keresztül megidéződő mitológiai konnotációk az én önkeresésének újabb lehetőségeként járulnak hozzá az önértelmezéshez.

[ html formátum (Olvass bele!) ] [ Letölthető! (pdf formátum) ]


Cím: A motivált szójelentéstől a konvencionális megnevezésig

Alcím: Kosztolányi Dezső és Friedrich Nietzsche nyelvelméletének analóg vonásai

Megjelent: E-TEXT

Rezümé

Dolgozatom tárgya Kosztolányi Dezső és Friedrich Nietzsche nyelvről vallott nézeteinek összevetése a címben megjelölt szempont alapján. Igaz ugyan, hogy a nyelvhez Nietzsche filozófusként, Kosztolányi pedig elsősorban költőként közelített, és nyelvelméletük alapja (a német filozófiai tradíció dogmáinak tagadásából építkező nyelvkritika Nietzschénél, illetve a romantikusok nyelvszemléletét folytató ontológiai nyelvszemlélet Kosztolányinál) eltérő, dolgozatomban mégis amellett érvelek, hogy Nietzsche és Kosztolányi fölfogása az attitűdbeli különbségek ellenére sajátos analógiát mutat. Az összevetés alapjául Kosztolányi esetében a Nyelv és lélek című kötet írásai, míg Nietzsche esetében Az antik retorika vázlata című előadás szövege, illetve A nem-morálisan fölfogott igazságról és hazugságról című írás megállapításai szolgálnak. A dolgozat semmiképp sem tekinti céljának az esetleges konkrét, filológiai hatás kimutatását, sokkal inkább a két szemlélet dokumentumainak "összeolvasására", az olvasó reflexióinak közreadására törekszik.
Úgy vélem, hogy a vizsgált szerzők nézeteinek hasonlósága mindenekelőtt a megértés eredendően nyelvi természetének hangsúlyozásában, illetve a szóról vallott felfogásban, a hangalak és jelentés egymáshoz való viszonyának leírásában, a szó és referense közti viszony meghatározásában mutatkozik meg. A két szerző nyelvszemléletének legalapvetőbb közös vonása, hogy a szóforma és a fogalom kapcsolatának vizsgálatakor mindketten egyfajta motivált szójelentésből indulnak ki, aminek az a feltevés az alapja, hogy a nyelvképző ember nem fogalmakban, hanem érzéki élményei alapján gondolkodik, így hozza létre szavait, ítéleteit. Dolgozatomban arra keresem a választ, hogyan tükröződik ez a szemléleti alapú, képi (metaforikus) gondolkodás nyelvünkben. Noha a világos képzettel bíró szót a hagyomány képes átörökíteni, Kosztolányi és Nietzsche egyaránt arra a következtetésre jut, hogy az érzéki észlelésen alapuló, aktív képzettel bíró motivált szójelentés a köznapi nyelvhasználatban elhalványul. Ennek okát mindketten másképp magyarázzák és a jelenségből levont következtetések is eltérő irányba visznek, a dolgozat ezért a szembetűnő hasonlóságok mellett a két szerző nyelvszemléletének alapvető különbségeivel is számot vet.
A témafelvetés időszerűségét mutatja, hogy Paul de Man Nietzsche-tanulmányai óta, mely a nietzschei nyelvfilozófia alapvető szövegeiként számon tartott két szöveg (Retorika, A nem-morálisan fölfogott igazságról és hazugságról) mellőzöttségére hívja fel a figyelmet, a német és magyar Nietzsche-recepció tanúsága szerint a helyzet nem sokat változott.

[ html formátum (olvass bele) ]


Cím: Az önértelmezés útjai

Alcím: Kosztolányi Dezső: A játék

Megjelent:

Vers - Ritmus - Szubjektum. Műértelmezések a XX. századi magyar líra köréből. Szerk. HORVÁTH Kornélia, SZITÁR Katalin. Bp.: Kijárat 2006. 189-208.

Hivatkozások a cikkre:

Magyar Elektronikus Könyvtár: 100 éves a Nyugat (1908-2008)

Rezümé

Jelen dolgozat (amint ez címéből is kitűnik) A tükör által születő szubjektum című tanulmány átdolgozott változata. Mindamellett, hogy az előző megjelenés óta eltelt időszakban szembesültem gondolatmenetem hiányosságaival, a tanulmányról folytatott beszélgetések és a folyamatos kutatás újabb felismerésekhez segítettek hozzá. A tanulmány címének megváltoztatása nem formális, hanem annak a belátásnak a kifejezője, mely szerint a szubjektum önértelmezési kísérlete nem feltétlenül vezet el az önazonosság tapasztalatához és az önmegértéshez. A versértelmezés nyelvére lefordítva mindez azt jelenti, hogy a lírai hős önértelmezési kísérlete nem köthető csupán egy szimbólumhoz, sokkal inkább olyan trópusok sokaságához (gyermek, játék, tükör, álom), melyek egyfajta kimozdított léthelyzet, határhelyzet kifejezőiként válnak értelmezhetővé.
Igyekeztem érveimet a Kosztolányi-életmű szempontjából tágabb kontextusba helyezni, ami egyfelől Kosztolányi játékértelmezésének alaposabb vizsgálatát, másfelől a gyermek-lét mint nyelvi határhelyzet átgondolását eredményezte.

[ html formátum (Olvass bele!) ] [ Letölthető! (pdf formátum) ]


Cím: A humor szerepe Kosztolányi prózájában

Alcím: -

Megjelent:

Eruditio-Educatio (a Selye János Egyetem Tanárképző Karának tudományos folyóirata)
2007/3 67-73.

_

Rezümé

Kosztolányi Dezső nyelvészeti, esztétikai és irodalmi tárgyú munkáiban a művészi tevékenység számos kérdését érintve a humorról is kifejtette nézeteit. A humor számára olyan életjelenség és egyben olyan művészi eszköz, mely értékítélet nélkül ragadja meg és mutatja be az emberi lét jellegzetességeit. A jelenséget Humor és írás című cikkében Kosztolányi elsősorban esztétikai szempontból közelíti meg, amennyiben a humort két esztétikai minőség - a tragikus és komikus - együttes jelenléteként értelmezi. A humor esztétikai vonatkozásai mellett Kosztolányi értelmezésében ontológiai jelenség is, amennyiben a lét fenségének és esendőségének együttes érzékeléséből vagy megjelenítéséből keletkezik. A Részeg kutya című novella vizsgálata kapcsán azonban egyértelművé válik, hogy Kosztolányinál a humor egyfajta írásmód is, mely számos retorikai fogás eredményeként az elbeszélői hang egészét jellemzi. Ez azonban elválaszthatatlan a nyelvi humortól, mely a nyelv figuratív működésmódjának eredményeként a nyelv eredendő sajátossága. A nyelvben rejlő humoros potenciál kiaknázása - ami gyakran a konvencionálissá vált, automatizálódott nyelvhasználatot felülírva a szavak eredeti jelentésének felelevenítésén alapul - alapvető sajátossága Kosztolányi írásművészetének.

[ html formátum (Olvass bele!) ] [ Letölthető! (pdf formátum) ]


Cím: Kosztolányi írásművészete

Alcím: Poétikai monográfia

Megjelent:

Iskolakultúra, Veszprém, 2012. (Gondolat Kiadó)


_Rezümé

E könyv a magyar irodalmi modernség meghatározó alkotójaként számon tartott szerző műveinek nyelvi-poétikai vizsgálatán keresztül mutatja be a Kosztolányi-életmű főbb sajátosságait. Az alkotói életművet tehát nem a klasszikus értelemben vett monográfia műfaji keretei közt, a szerzői biográfia vagy az irodalomtörténeti kontextus mentén vizsgálja, hanem az egyes szövegek nyelvi szerveződésén keresztül. A kötet célja, hogy feltárja a művek szemantikai univerzumát, mely az életmű egészét is más megvilágításba helyezi. A szövegelemzések tehát Kosztolányi vers- és prózanyelvének vizsgálatával a kétféle megszólalásmód hátterében álló nyelvi működésmódra s a szövegszerveződés ebből fakadó közös jellemzőire irányítják a figyelmet.
Az értelmezett szövegek mindegyike a szubjektum önazonosságának kérdéskörét helyezi fókuszba, az alanyiság szövegbeli felépülésének sajátos és változatos formáit felmutatva. A szerző írásművészetét bemutató poétikai monográfia újdonsága, hogy az életmű különböző szakaszainak meghatározó - ám a korábbi recepció által jellemzően figyelemre nem méltatott - részeit vizsgálja, melyek autopoétikus jellegükből adódóan a költői szöveg teremtődésének folyamatát is tematizálják. A szövegértelmezések így Kosztolányi írásművészetének egészére rálátást nyújtanak, amit az elemzések által feltárt életművön belüli szövegközi kapcsolatok tovább árnyalnak, így formálva Kosztolányi-képünket.

Megjelent kritikák a könyvről:

Szentpály Miklós: Játékidő. Irodalomismeret 2012/3. 101-102.

Fürst Design 2009