Szávai
Dorottya: Bűn és imádság. A Pilinszky-líra camus-i és kafkai szöveghagyományáról
Pilinszky
János költeményeinek befogadásában a vallásos-szakrális pozícióból
kérdező értelmezői magatartás különösen produktívnak bizonyul,
hiszen a Pilinszky-líra olyan sajátos gondolati költészetnek mutatkozik,
melyet Szávai Dorottya meglátása szerint a metafizikai, illetve
misztikus tradíció integrálásaként tarthatunk számon. A szerző
ennek értelmében a Pilinszky-líra vallásos-szakrális horizontjának
két legalapvetőbb metaforáját, a költői beszédmód egészét meghatározó
bűn kérdését, valamint az imádság alakzatát
vizsgálja. Bűn és imádság egymásba fonódó alakzata
elsősorban nem tematikus szinten, hanem sokkal inkább poétikai
vonatkozásai miatt válik az életmű központi trópusává. A lírai
életmű váltásai Pilinszky bűn-és létfogalmának átalakulásával
párhuzamosan történnek: a korai versekben a bűn még a költői szubjektumhoz
köthető, a Harmadnaponban azonban már a szubjektumon
túlmutató egyetemes bűntapasztalat az uralkodó, míg a Végkifejlet
és a Kráter verseiben a "szubjektummentes bűntapasztalás
személytelenje" válik meghatározóvá. A költő bűnfelfogásában
tehát egyfelől az egyén felelőssége, másfelől a rossz kompassiószerű
elszenvedése jut érvényre, mely a jóbi szituáció újragondolásához
vezet. A bűntapasztalatból adódóan a lírai én a teremtményiség
pozíciójából szólal meg, így Pilinszky lírájának egyik lehetséges
értelmezését a fiúi beszédmód felőli olvasat jelentheti.
A szerző a fiúként, sőt tékozló fiúként artikulálódó művészi énközlést
a lírai életmű egyik legalapvetőbb poétikai szituációjának tekinti,
és - mindenekelőtt az Apokrif értelmezése kapcsán - feltárja
a bibliai parabola beíródását a Pilinszky-életműbe. Az értelmező
a versek befogadását biblikus-teológiai távlatba helyezi, szól
bűn és imádság történeti-teológiai összefüggéséről, a kenózis
- az imádságot megelőző kiüresítő csönd - szerepéről, és szembesít
a modern imádságteológiák főbb belátásaival is. Pilinszky költeményei
leginkább a kontemplatív imatípust idézik, melynek specifikuma
a személyesség, és az ebből következő dialogikus
jelleg. A Juttának című vers e jellemzők mentén
a poétizált imádság egyik variációs formájaként értelmeződik,
ami egyben azt a kérdést is felveti, hogy Pilinszky szerelem-
és istenélménye mennyiben láttatja egynek a kettős természetű
"Másik"-at, a Te-ként megszólított szerelmest
és a Transzcendenst.
Kutatása kapcsán a szerző Pilinszky költészetének azokat a sajátosságait
tárja fel, melyeket a Kafka-, illetve Camus-művekkel, s áttételesen
a Dosztojevszkij-életművel folytatott dialógus jelöl ki. Mivel
a tékozló fiúi perspektíva mind a Pilinszky-Kafka, mind pedig
a Pilinszky-Camus dialógus alapvető mozzanata, Szávai Dorottya
Pilinszky lírájának a két szerző műveivel folytatott intertextuális
dialógusát elsősorban beszédmódok dialógusaként gondolja el. A
metaforikus nyelv dominanciájára épülő párbeszéd vallási beszédmód
formájában valósul meg, melynek egyik alapja a paradoxon alakzata.
Az acte gratuit, a bűntudat abszurdja, illetve a tékozló-parabola
ingyenesség-gondolata között a szerző meglátása szerint lényegi
analógia fedezhető fel, méghozzá a nem-kauzális, paradox struktúra
közösségeként. Az összevetés alapjául egyfelől a szerzők szépirodalmi
alkotásai - Pilinszky lírai életműve, Camus A pestis,
a Közöny, illetve Az első ember című regényei,
továbbá Kafka A per és Az átváltozás című művei
-, másfelől az alkotások hátterében álló esszék és publicisztikai
írások szolgálnak. Az életművek főbb érintkezési pontjain túl
az egyes szerzők gondolkodásának - bűnről és bűnösségről, nyelvről
és kommunikációról vallott nézeteinek - eltérő vonásai is explikálódnak.
A vizsgálat szemléleti alapja a már említett biblikus-teológiai
távlat mellett a hermeneutikai közelítésmód, de a szövegközi párbeszéd
feltárásában a Genette-i transztextualitás-koncepció is produktívnak
bizonyult. A kötet produktívan ötvözi az irodalom- és a hittudomány
nézőpontját, így a Pilinszky-Camus-Kafka dialógus feltárásán túl
a két diszciplína párbeszédének lehetőségét is demonstrálja.
(Akadémiai
Kiadó, Budapest, 2006.)
[
Az oldal tetejére ]