"Ez
a féltékenység, hogy más száj mondja el, amit mi akarunk elmondani,
és egy idegen, vékony acéltoll egyszerre átszúrja szívünket, éppen
oly örök, mint maga a művészet, és azt hiszem, hogy sok más mellett,
egyik legfontosabb sarkallója a művészeknek. [...] Sietünk írni,
nehogy mások bogozzák föl a problémáinkat, és úgy ne járjunk,
mint egy ismerősöm, akinek az életét - zaklatott, szép, bánatos
életét - elírták az orra elől."
(Kosztolányi
Dezső)
Megjelent
tanulmányaim:
1.
A szubjektum önkeresése - Hős, elbeszélő és diszkurzív alany viszonya
Kosztolányi Dezső Miklóska című novellájában
2.
A tükör által születő szubjektum - Kosztolányi Dezső A játék
című verséről
3.
A motivált szójelentéstől a konvencionális megnevezésig - Kosztolányi
Dezső és Friedrich Nietzsche nyelvelméletének analóg vonásai
4.
Az
önértelmezés útjai - Kosztolányi Dezső: A játék
5.
A
humor szerepe Kosztolányi prózájában
Egyéb
megjelent írásaim:
1.
Rónay László: Márai Sándor (Vigilia 2006/5. 394-395.)
2.
Mátyus Aliz: Kőmadár Zuglóban (Vigilia 2006/7. 558-559.)
3.
Péteri Pál: Róma a templomok városa (Vigilia 2006/9. 720.)
4.
Személyiség
és változás (Mester és Tanítvány. 2006. 11-12. szám 260.)
5.
Horváth Kornélia: A versről (Vigilia 2007/2. 159-160.)
6.
Szávai Dorottya: Bűn és imádság. A Pilinszky-líra camus-i és kafkai
szöveghagyományáról (Vigilia 2007/5. 398-399.)
7.
Péteri Pál: Elmélkedések az egyházi évre (Vigilia 2007/9.
720.)
8.
Az önazonosság problémája – Takács Zsuzsa: A megtévesztő
külsejű vendég. In: Vigilia 2008/4. 312-315.
Cím:
A
szubjektum önkeresése
Alcím:
Hős, elbeszélő és diszkurzív alany viszonya Kosztolányi
Dezső Miklóska című novellájában
Megjelent:
Tudományos
diákköri dolgozatok. (Pázmány Irodalmi Műhely - Opuscula Litteraria
I.). Szerk. HARGITTAY Emil. Piliscsaba: PPKE BTK 2003. 97-122.
valamint
Szó
- Elbeszélés - Metafora. Műelemzések a XX. századi magyar próza köréből.
Szerk. HORVÁTH Kornélia, SZITÁR Katalin. Budapest: Kijárat 2003. 99-123.
(másodközlés)
Hivatkozások
a cikkre:
Magyar
Elektronikus Könyvtár: 100
éves a Nyugat (1908-2008)
Rezümé
Dolgozatom
tárgya Kosztolányi Dezső Miklóska című novellájának értelmezése.
Elemzésemben a szerző nyelvszemléletét szem előtt tartva a szubjektum
megszületésének útját vizsgálom a történet és a narráció szintjén, valamint
a szöveg diszkurzív metaforikájában. A novellában a kisgyermekkori tett
reflektálatlansága a hős önazonossági kríziséhez vezet, melynek megoldása
csak a múlt eseményeinek felidézése és újraalkotása után lehetséges.
A vizsgálat tárgya tehát az az emlékezésfolyamat, amely a hős önmegértéséhez
vezet, vagyis a hős személyes története. A hős önmegtalálásának útját
a narráció a képi látásmódtól a szó kimondásáig, majd a kimondott szó
metaforikus átnevezéséig tartó folyamatként írja le, melyben a személytelen
elbeszélő mintegy átadja helyét a hősnek, aki ezáltal a narrátori kompetenciából
részesül. A szöveg mint narratíva létrejötte így egy narratív szubjektum
megszületését is maga után vonja, aki az elbeszélő funkció révén tesz
szert önazonosságra. A dolgozat további részében az Akhillész-mítosz
szövegbeli megjelenésének különböző formáit vizsgálom, amit a diszkurzíva
a szög köznév, valamint a Miklóska tulajdonnév hangformáján,
illetve történeti szemantikumán keresztül nyelvileg tesz motiválttá.
Ez a nyelvi automatizmust felülíró jelteremtő tevékenység azonban már
nem az elbeszélő, hanem az alkotás folyamatát témává tevő, az alkotásban
mint nyelvi cselekvésben megszülető szövegszubjektum kompetenciája.
A szöveg diszkurzív alanya ugyanis nem a szöveget mint narratívát, hanem
a szöveget mint szemantikailag szervezett jelentésegészt hozza létre.
[ html
formátum (Olvass bele!) ] [ Letölthető!
(pdf formátum) ]
Cím:
A tükör által születő szubjektum
Alcím:
Kosztolányi Dezső A játék című verséről
Megjelent:
Alföld 2005/8, 88-101.
Hivatkozások
a cikkre:
Szegedi Tudományegyetem,
Bölcsészettudományi Kar, Magyar
irodalmi szeminárium tematikája
Mérték
Debrecen 2005. VII. 24
Rezümé
A
tükör által születő szubjektum című tanulmány Kosztolányi Dezső
egyik korai versének nyelvi-poétikai értelmezésére vállalkozik. A
játék című vers, mely az életműben a játék-téma első költői megfogalmazása,
A szegény kisgyermek panaszai című ciklus darabjaként Kosztolányi
két fontos motívumának együttes megjelenésével a játszó gyermek
figuráján keresztül szólít fel értelmezésre. Az eddigi Kosztolányi-kutatás
a gyermek-téma megjelenését filológiai vagy kortörténeti okokkal magyarázta,
és a szereplíra, szerepjáték fogalmakkal írta körül. Jelen
tanulmány a szöveg reflektált önreferencialitásával számolva a gyermek
figurájának nyelvi feltételezettségét vizsgálja, és így az értelmezői
munkát nem elsősorban pszichológiai vagy kultúrtörténeti, hanem sokkal
inkább nyelvi alapon gondolja el.
A versszöveg témáját a játék különböző értelmeinek kibontásában jelölhetjük
meg. A vers tematikus alapját képező játékértelmezéseket azonban a vers
diszkurzívája a körkörösség szemantikai jegyén keresztül rendezi
egységbe, így a tükör szó külső és belső formájának aktivizálásával
a versbeli játék lehetséges értelmezései nyelvileg válnak motiválttá.
Mivel a versbeli játékfolyamat hangsúlyozottan önreflexív jellegű, az
értelmezés játék és szubjektivitás kérdéskörével is számot vet. A vers
szimbólumrendszerén keresztül megidéződő mitológiai konnotációk az én
önkeresésének újabb lehetőségeként járulnak hozzá az önértelmezéshez.
[ html
formátum (Olvass bele!) ] [ Letölthető!
(pdf formátum) ]
Cím:
A motivált szójelentéstől
a konvencionális megnevezésig
Alcím:
Kosztolányi Dezső és Friedrich Nietzsche nyelvelméletének
analóg vonásai
Megjelent:
E-TEXT
Rezümé
Dolgozatom
tárgya Kosztolányi Dezső és Friedrich Nietzsche nyelvről vallott nézeteinek
összevetése a címben megjelölt szempont alapján. Igaz ugyan, hogy a
nyelvhez Nietzsche filozófusként, Kosztolányi pedig elsősorban költőként
közelített, és nyelvelméletük alapja (a német filozófiai tradíció dogmáinak
tagadásából építkező nyelvkritika Nietzschénél, illetve a romantikusok
nyelvszemléletét folytató ontológiai nyelvszemlélet Kosztolányinál)
eltérő, dolgozatomban mégis amellett érvelek, hogy Nietzsche és Kosztolányi
fölfogása az attitűdbeli különbségek ellenére sajátos analógiát mutat.
Az összevetés alapjául Kosztolányi esetében a Nyelv és lélek
című kötet írásai, míg Nietzsche esetében Az antik retorika vázlata
című előadás szövege, illetve A nem-morálisan fölfogott igazságról
és hazugságról című írás megállapításai szolgálnak. A dolgozat
semmiképp sem tekinti céljának az esetleges konkrét, filológiai hatás
kimutatását, sokkal inkább a két szemlélet dokumentumainak "összeolvasására",
az olvasó reflexióinak közreadására törekszik.
Úgy vélem, hogy a vizsgált szerzők nézeteinek hasonlósága mindenekelőtt
a megértés eredendően nyelvi természetének hangsúlyozásában, illetve
a szóról vallott felfogásban, a hangalak és jelentés egymáshoz való
viszonyának leírásában, a szó és referense közti viszony meghatározásában
mutatkozik meg. A két szerző nyelvszemléletének legalapvetőbb közös
vonása, hogy a szóforma és a fogalom kapcsolatának vizsgálatakor mindketten
egyfajta motivált szójelentésből indulnak ki, aminek az a feltevés az
alapja, hogy a nyelvképző ember nem fogalmakban, hanem érzéki élményei
alapján gondolkodik, így hozza létre szavait, ítéleteit. Dolgozatomban
arra keresem a választ, hogyan tükröződik ez a szemléleti alapú, képi
(metaforikus) gondolkodás nyelvünkben. Noha a világos képzettel bíró
szót a hagyomány képes átörökíteni, Kosztolányi és Nietzsche egyaránt
arra a következtetésre jut, hogy az érzéki észlelésen alapuló, aktív
képzettel bíró motivált szójelentés a köznapi nyelvhasználatban elhalványul.
Ennek okát mindketten másképp magyarázzák és a jelenségből levont következtetések
is eltérő irányba visznek, a dolgozat ezért a szembetűnő hasonlóságok
mellett a két szerző nyelvszemléletének alapvető különbségeivel is számot
vet.
A témafelvetés időszerűségét mutatja, hogy Paul de Man Nietzsche-tanulmányai
óta, mely a nietzschei nyelvfilozófia alapvető szövegeiként számon tartott
két szöveg (Retorika, A nem-morálisan fölfogott igazságról és hazugságról)
mellőzöttségére hívja fel a figyelmet, a német és magyar Nietzsche-recepció
tanúsága szerint a helyzet nem sokat változott.
[ html
formátum (Olvass bele!) ] [ Letölthető!
(E-TEXT formátum) ]
Cím:
Az önértelmezés útjai
Alcím:
Kosztolányi
Dezső: A játék
Megjelent:
Vers - Ritmus - Szubjektum. Műértelmezések a XX.
századi magyar líra köréből. Szerk. HORVÁTH Kornélia, SZITÁR Katalin.
Bp.: Kijárat 2006. 189-208.
Hivatkozások
a cikkre:
Magyar
Elektronikus Könyvtár: 100
éves a Nyugat (1908-2008)
Rezümé
Jelen
dolgozat (amint ez címéből is kitűnik) A tükör által születő szubjektum
című tanulmány átdolgozott változata. Mindamellett, hogy az előző megjelenés
óta eltelt időszakban szembesültem gondolatmenetem hiányosságaival,
a tanulmányról folytatott beszélgetések és a folyamatos kutatás újabb
felismerésekhez segítettek hozzá. A tanulmány címének megváltoztatása
nem formális, hanem annak a belátásnak a kifejezője, mely szerint a
szubjektum önértelmezési kísérlete nem feltétlenül vezet el az önazonosság
tapasztalatához és az önmegértéshez. A versértelmezés nyelvére lefordítva
mindez azt jelenti, hogy a lírai hős önértelmezési kísérlete nem köthető
csupán egy szimbólumhoz, sokkal inkább olyan trópusok sokaságához (gyermek,
játék, tükör, álom), melyek egyfajta kimozdított léthelyzet, határhelyzet
kifejezőiként válnak értelmezhetővé.
Igyekeztem érveimet a Kosztolányi-életmű szempontjából tágabb kontextusba
helyezni, ami egyfelől Kosztolányi játékértelmezésének alaposabb vizsgálatát,
másfelől a gyermek-lét mint nyelvi határhelyzet átgondolását eredményezte.
[ html
formátum (Olvass bele!) ] [ Letölthető!
(pdf formátum) ]
Cím:
A humor szerepe Kosztolányi
prózájában
Alcím:
-
Megjelent:
Eruditio-Educatio (a Selye János Egyetem Tanárképző Karának tudományos
folyóirata)
2007/3 67-73.
_
Rezümé
Kosztolányi
Dezső nyelvészeti, esztétikai és irodalmi tárgyú munkáiban a művészi
tevékenység számos kérdését érintve a humorról is kifejtette nézeteit.
A humor számára olyan életjelenség és egyben olyan művészi eszköz, mely
értékítélet nélkül ragadja meg és mutatja be az emberi lét jellegzetességeit.
A jelenséget Humor és írás című cikkében Kosztolányi elsősorban
esztétikai szempontból közelíti meg, amennyiben a humort két esztétikai
minőség - a tragikus és komikus - együttes jelenléteként értelmezi.
A humor esztétikai vonatkozásai mellett Kosztolányi értelmezésében ontológiai
jelenség is, amennyiben a lét fenségének és esendőségének együttes érzékeléséből
vagy megjelenítéséből keletkezik. A Részeg kutya című novella
vizsgálata kapcsán azonban egyértelművé válik, hogy Kosztolányinál a
humor egyfajta írásmód is, mely számos retorikai fogás eredményeként
az elbeszélői hang egészét jellemzi. Ez azonban elválaszthatatlan a
nyelvi humortól, mely a nyelv figuratív működésmódjának eredményeként
a nyelv eredendő sajátossága. A nyelvben rejlő humoros potenciál kiaknázása
- ami gyakran a konvencionálissá vált, automatizálódott nyelvhasználatot
felülírva a szavak eredeti jelentésének felelevenítésén alapul - alapvető
sajátossága Kosztolányi írásművészetének.
[ html
formátum (Olvass bele!) ] [ Letölthető!
(pdf formátum) ]
[
Az oldal tetejére ] |