Mátyus
Aliz: Kőmadár Zuglóban
Sajátos
világ tárul elénk az író-szociográfus Mátyus Aliz új könyvét olvasva,
melyet múlt és jelen, álom és valóság, külső és belső történés,
élet és irodalom kettőssége hat át. A novellákban különböző idősíkok
és helyszínek keresztezik egymást, "a közös múlt képei életre
kelnek és kivetülnek a jelenre, el a jövőig". Az emlékképeken
keresztül feltárulnak a személyes múlt eseményei, és kibontakoznak
az emberi kapcsolatokat meghatározó belső történések is. Az elbeszélő
számára nem a cselekmény a fontos, hanem az események hátterében
álló motiváló tényezők, az élethelyzetek keltette személyes reflexiók,
érzések, gondolatok. Önvallomás ez a novelláskötet, egyes szám
harmadik személyben. Az elbeszélő kívülről figyeli önmagát, életét
és emlékeit, a novellákban megjelenő életrajzi elemek, a külső
referenciával bíró mozzanatok így válnak újraélt valósággá, elbeszélt
történetté, irodalmi alkotássá.
A mű középpontjában az elbeszélt hős személyes történetét meghatározó
anya-fiú kapcsolat áll, a még kisfiú és a már kamasz Bence alakja,
hiszen "mindent neki köszönhet. Megduplázott életét, újraélt
gyerekkorát és minden pillanatot, amióta rászegeződhet a figyelme.
Sose süttetné magát nélküle gerendának szögelve a vasvári sáncon.
Sose melegítené át csontjait a nap. S a tudástól, hogy egyszer
ennek vége, sose járná át, mint egy rángás, egy szempillantásnyi
időbe zárt zokogás". A novellákban rendszerint egy fénykép,
ajándékba kapott könyv, egy dallam és egy verssor, egy helyszín
vagy egy álom indítja el az önreflexiót, a múlt leírását és a
szereplők köré szerveződő kapcsolatok mélységeinek feltárását.
A minden mást felülíró anyaszerep mellett kibontakozik a szerelem,
férfi és nő fájdalmas, mégis megnyugvást hozó kapcsolata, találkozás
és elválás, megtartás és elengedés drámája, a baráti kapcsolatok
adta bizonyosság és a testvéri szeretet. Az élők mellett fontosak
a halottak is: az elsiratott szülők és a hozzájuk kapcsolódó emlékképek,
a meghalt barátok, az elmulasztott cselekedetek, minden és mindenki,
aki "életed egy darabja" volt.
A novellákban kirajzolódik a vidéki és a budapesti élettér, a
leégett tanyaház és az olykor élhetetlenné váló, mégis védelmet
nyújtó zuglói lakás képe. Az önmagukban is teljes novellák szervesen
illeszkednek egymáshoz: az újra és újra felbukkanó szereplőkről
egyre többet tudunk meg, az emberi kapcsolatok árnyaltabbá válnak,
a látszólag motiválatlan részletek a helyükre kerülnek, a megélt
és újraélt események elnyerik értelmüket. A kötetet irodalmi,
zenei és képzőművészeti utalások szövik át, az elbeszélő olvasmányélményeken,
verssorokon keresztül szól hozzánk. Megjelenik Párizs, Firenze
és Róma, a szereplőkre nagy hatást gyakorló Michelangelo, valamint
József Attila alakja. A szövegekben jelen lévő szimbólumok - fa,
víz, különböző terek, vagy éppen a kötet címéül választott kőmadár
- a személyes sors kifejezőivé, a szereplők egyéni szimbólumaivá
válnak.
A mű saját keletkezésének történetét is feltárja, az írás során
egyik kép idézi fel a másikat, az olvasó különös asszociációs
játék részesévé válik. Az olykor tömör, máskor sokszoros összetételekben,
halmozásokban bővelkedő, valamint a magyar mondatszórend fellazításában
megnyilvánuló sajátos prózastílus intenzív olvasói jelenlétet,
aktív befogadói munkát igényel.
A Szeretettel tükrözve című novellából kibontakozó ars
poetica a többi írás megértéséhez is kulcsot ad: "Amit írt
maga miatt írta. Ha valamit ki kellett adnia magából, jobb volt,
ha megírta. Persze mint az összes szörnyűséget, szeretettel tükrözve".
Számomra a tükrözés Mátyus Aliz írásművészetének lényegét
fejezi ki: tükrözi a múltat a jelenben, az emlékeket az átélés
pillanatában, a másik embert önmagában, miközben saját sorsán
keresztül beszél az Emberről. (Orpheusz, Budapest, 2005).