A
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Irodalomtudományi Intézete
a Pázmány Irodalmi Műhely sorozat korábbi kiadványai (Tanulmányok,
Források) mellett 2003-ban új alsorozatot indított útjára Opuscula
Litteraria címen. (Sorozatszerkesztő: Hargittay Emil). A címválasztás
mindenképpen motivált, hiszen az új kiadványsorozat magyar szakos
hallgatók irodalmi dolgozataiból, "művecskéiből" nyújt
válogatást. Az első kötet (Tudományos diákköri dolgozatok)
a XXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián szerepelt dolgozatokat,
míg a 2004-ben megjelent Személyiség és változás a 2003-2004-es
tanév legjobb hallgatói dolgozatait adja közre. "A dolgozatok
elméleti magalapozottságukban és közelítésmódjuk módszertanában
a konzulensek eltérő kutatási területéhez és irodalomtudományi beállítódásához
kapcsolódnak: a kötet így, ha részlegesen is, de az Intézetben folyó
oktatói-kutatói munka sokszínűségéből is ízelítőt ad." - olvashatjuk
a Személyiség és változás előszavában.
A négy szövegelemzést és három, a szerzői életmű egészét érintő
munkát közreadó tanulmánykötet címe a szerkesztő szándéka szerint
a dolgozatok tágabb témájának közös vonásaira utal. Noha az írások
a személyiség kérdésköréhez eltérő irányból közelítenek - a biográfiai
szerző-személy, az elbeszélő, vagy éppen az alkotás nyelvi folyamatában
teremtődő szubjektum felől - minden esetben egyfajta személyiségfogalom
kialakításához adnak támpontokat.
Dózsa Andrea Ludovico Antonio Muratori reformeszméi az olasz
nyelvű szakirodalom tükrében című írása több szempontból is
egyedülálló a kötetben: egyfelől a vizsgált korszakot, másfelől
a feldolgozott szövegek nyelvét tekintve. A dolgozatíró Muratorit,
a katolikus felvilágosodás itáliai történetének központi alakját
mutatja be, a felvilágosodáshoz és az egyházhoz való viszonyán,
valamint a Della regolata devozione című művén keresztül,
ami Muratori törekvéseinek összefoglalásaként értelmezhető. Dózsa
Andrea Muratori eszmerendszerének alapvető vonásait hét pontban
foglalja össze, miközben olyan - az adott téma tekintetében laikusnak
mondható olvasó számára is érdekes - kérdéseket érint a vizsgált
szerző művei kapcsán, mint a történeti kritika vagy éppen a babonák
elleni küzdelem. A dolgozat végső soron a személyiségnek a világ
átalakítására tett kísérleteit járja körül.
Keller Tamás Gárdonyi regényeinek életrajzi vonatkozásait vizsgáló
dolgozata az empirikus szerző és művei kapcsolatát állítja a vizsgálódás
középpontjába. A dolgozat kiindulópontja az a felismerés, hogy a
"fennálló világrend merevsége és átjárhatatlansága" és
ennek következményeként "a világ abszurditásával találkozó
Én vergődéseinek" ábrázolása Gárdonyi regényeinek állandó témája.
Ennek hátterében a dolgozatíró véleménye szerint az író válással
végződő házassága áll. Sajnálatos, hogy az életrajzi elemek regénybeli
tükröződésének vizsgálata ennek az egy életrajzi mozzanatnak a nyomon
követésében kimerül. Még sajnálatosabb, hogy a vizsgálat tárgyává
tett négy regény - A lámpás, Az a Hatalmas Harmadik, Ábel és
Eszter, Ida regénye - értelmezése nem lép túl a regények cselekményének
ismertetésén, így egyáltalán nem ad (új) olvasatot. Noha a szerző
felismeri, hogy a regények azonos "tematikus motívumokra"
épülnek és ezek cselekményszervező erővel bírnak, a művek összehasonlító
vizsgálata a közös vagy hasonló cselekménymozzanatok listázását
adja csupán, vagyis az interpretáció elmarad. A motívum-fogalom
tisztázása után érdekes lenne annak vizsgálata, miként épülnek be
ezek a cselekményelemek a cselekmény egészébe, és hogyan hoznak
létre egymástól mégis eltérő narratívákat, szövegeket. Felmerül
továbbá a kérdés, hogy célszerű-e ilyen közvetlen viszonyt feltételezni
a biográfiai szerző személyes élményei és az elbeszélt történet
között. Az életrajzi esemény ugyanis elbeszélt történetté alakul,
ami az irodalmi szöveg önreferencialitásához vezet. Gárdonyi Az
a Hatalmas Harmadik című regénye éppen ezt reflektálja, amennyiben
magát a szövegalkotást, a személyes történet elbeszélt/megírt történetté
alakulását is tematizálja.
Zalányi Kinga Márai Krúdy-élményét bemutató dolgozata több szempontból
is újszerűnek mondható. Amellett, hogy a Szindbád hazamegy
című regény intertextuális működésmódját tárja fel, Márai prózájának
a posztmodern magyar próza irányába mutató vonásait is bemutatja.
A Márai irodalomszemléletét bemutató fejezet olyan filozófiailag
és poétikailag egyaránt megkerülhetetlen kérdéseket vet fel, mint
a nyelvben való lét tapasztalata, nyelv és gondolkodás viszonya,
illetve az irodalmi szövegek egymásrautaltságának tapasztalata.
Konkrét szöveghelyek összevetésével a dolgozatíró kimutatja, hogy
Márai Szindbád-regényében Krúdy világának megidézése egyfelől a
közös tematikus elemeken, másfelől Krúdy stílusának imitálásán keresztül
történik. "Márai regényének poétikai kérdése ebből következően
az, hogy miként lehet egy már meglévő történetet - Krúdy életének
és műveinek történetét - elbeszélni, újraalkotni. A posztmodern
próza irányába mutat, hogy a szövegalkotás helyett az újraalkotás,
az írás helyett az újraírás mozzanata dominál." Úgy vélem,
a dolgozat továbbírása során célszerű lenne feldolgozni az intertextualitás
elméleti irodalmát és a kutatás eredményeit beépíteni a szövegvizsgálatba.
Jani Anna dolgozata Babits Mihály Gólyakalifa című regényéhez
a szöveg narrációs szervezőelve felől közelít és mindenekelőtt a
narrátor szerepkörének körüljárásához kíván újabb szempontokat adni.
A célkitűzés hátterében az a felismerés áll, mely szerint "Babits
regényében a narrátor pozíciója meglehetősen sokszor változik, és
ez a cselekmény vonulatára nézve is változásokat idéz elő. A narrátor
a szöveg egyfajta értelmezőjeként jelenik meg a számunkra, akit
tekinthetünk úgy, mintha a regény írója volna, de tekinthetjük a
regény szereplőjének is, aki a naplóírás közben újraértelmezi múltját,
szerepköre tehát nem behatárolható." A regény keletkezését
és recepcióját áttekintő fejezet - mely egyfelől a szövegváltozatokat,
másfelől az értelmezés hátterében álló pszichológiai-filozófiai
munkákat veszi számba - több szempontból is problematikus. A dolgozat
szerzője a szöveg módosulásait minden esetben narrációs változásnak
tekinti, holott ezek gyakran stilisztikai, illetve adott esetben
az elbeszélés modalitását érintő változások, melyek a szöveg narratív
struktúrájában nem idéznek elő változást. A szövegváltozatok "narrációját"
érintő problémafelvetés ("melyik szövegdokumentumot tarthatjuk
a narráció szempontjából hitelesebbnek, és melyik szöveganyagban
fejeződik ki megfelelőbben a szerzői intenció") ebből adódóan
szintén kérdéses. Úgy vélem, hogy ennek hátterében mindenekelőtt
szerző és elbeszélő fogalmának tisztázatlansága áll. Noha a dolgozat
szerzője a szöveg narrátorát a történet elbeszélőjeként határozza
meg, úgy tűnik, időnként mégis inkább a biografikus szerzővel azonosítja.
Valódi narrációs kérdésekkel (mint például a narrátor nézőpont-változása
és ennek hatása a szöveg szerveződésére) csupán a dolgozat utolsó
fejezete szembesíti az olvasót. A dolgozat erőssége ebből adódóan
nem a narrációt érintő vizsgálódás, hanem sokkal inkább a regény
hátterében álló pszichológiai jelenségre irányuló kutatás. Jani
Anna (Rába György nyomán) leszögezi, hogy a Babits-regény középpontjában
nem a személyiség-megoszlás, hanem az emlékezés kérdése áll, és
Théodule Ribot Az emlékezés betegségei című könyve alapján
részletesen vizsgálja emlékezés és felejtés problémáját, ennek regénybeli
megjelenését, illetve álom és emlékezés bonyolult viszonyrendszerét
a műben és a művön kívüli valóságban.
Szintén narrációelméleti kérdéseket érint Gyutai Zsuzsanna, aki
a Perényi szabadulása, illetve a Bestiárium Transylvaniae
kapcsán a történeti narratíva poétikai szerepét vizsgálja Láng Zsolt
regényeiben. A dolgozat valóban azt nyújtja, amit ígér: a történeti
narratíva kérdéskörét tárgyaló irodalomelméleti munkák - mindenekelőtt
Ricoeur, Iser, Hayden White, Jauss és Thomka Beáta írásainak - alapos
és reflektált áttekintése után Láng Zsolt Bestiáriumának
a "történelemmel kialakított sajátos kötődését és a történetmesélés
átértékelt tradícióját" vizsgálja, mivel "a történelmi
regények átértékelése olyan kapcsolatteremtő gesztusként fogható
fel, mely a megszakítások után újra folytatni kívánja a történeti
műfajt." Az idézett részlet is mutatja, hogy a dolgozatíró
a regényértelmezés kapcsán számot vet a hagyomány folytathatatlanságának
jellegzetesen posztmodern kérdésével. A szöveg anekdotikus jegyeinek
bemutatása mellett az elemzés mindenekelőtt az időbeliség kérdését
járja körül, Láng Zsolt regényeiben ugyanis az emlékezés fiktív
időtapasztalata átalakítja az elbeszélések múlt-jelen-jövő linearitásán
alapuló logikáját. "Az új időtapasztalat szövegkonstruáló szerepe
azt a feszültséget hivatott megteremteni, amellyel az elbeszélő
ön- és világmegismerési folyamata során szembesül." Idő, emlékezés
és történetalkotás bonyolult kapcsolatának vizsgálatánál a bergsoni,
gadameri és borgesi időfogalom egyaránt érvényesül. A narrátor
azonosságkeresése című fejezet új szempontokat ad a személyiségfogalom
megközelítéséhez, amennyiben az elbeszélő regénybeli átértelmezéséről
ad számot.
A kötetben olvasható két verselemzés - Burits Eszter Lét, mítosz,
írás, illetve Béres Bernadett Személy és szemantika
című dolgozatának - közös elméleti alapja az a Humboldtra és Potebnyára
visszamenő nyelvszemlélet, mely a nyelvet nem ergonnak, azaz "készterméknek",
hanem energeiának, folyton keletkező dinamikus létezőnek tekinti.
Ez a nyelvfelfogás a nyelvi jel dinamikus megközelítését is maga
után vonja, számolva a szó eredendően metaforikus természetével,
amennyiben a nyelvi jelet nem kétosztatú, statikus nyelvi jelként,
hanem háromosztatú, dinamikus jelként értelmezi. A belső forma,
vagyis a szó legközelebbi etimológiai jelentése, a nyelvi jel harmadik,
a jelölő és a jelölt között egyfajta tertium comparationisként közvetítő
eleme, mely a szónak a hétköznapi használatban kihunyt történeti
jelentéseit őrzi, s általuk egyszersmind azokat a mitologémákat,
szertarásokat és irodalmi motívumokat, melyek szövegeiben ezek a
jelentések valamikor aktualizálódtak. Mindkét dolgozat számot vet
ennek verselméleti következményeivel, amennyiben a versszöveget
nem zárt rendszernek, hanem folyamatnak tekinti, olyan folyamatnak,
melyben az új (reszemantizált) költői nyelv által új szubjektum
születik. "Irodalmi szövegek esetében nyelvileg megalkotódó
szubjektumról, szövegszubjektumról beszélünk, mely nem azonos a
szöveget létrehozó, s így már a szöveg létrejötte előtt is létező
szerző személyével. Ez az alanyiság a szövegszervező erőkben létesül
és soha nem fejthető meg teljesen, mindig marad belőle valami föltárhatatlan."
- írja Burits Eszter Nemes Nagy Ágnes Között című versét
elemző írásának elméleti alapvetéseként. Ennek értelmében a szerző
a között szó költői szemantikájának felépülését vizsgálja, amit
elsősorban a versben aktivizált szimbolikus jelentések (a négy őselemhez
kötődő mitológiai párhuzamok, továbbá a bibliai és keresztény jelentéshagyományhoz
kapcsolódó versszimbólumok) kibontásán keresztül valósít meg. A
Hangzás, írás, szubjektum című fejezet a vershangzás vizsgálatán,
valamint a hangzásmetaforizáció jelenségén keresztül a vers utolsó
versszakának autopoétikus természetét szem előtt tartva arra a végkövetkeztetésre
jut, hogy a vers költői, diszkurzív témája maga a versalkotás küzdelmes
folyamata. Ezt a feltevést támasztja alá a szöveg belső intertextuális
kapcsolatainak (Mesterségemhez, Fák) vizsgálata is. A szerző
az elemzés során levont következtetéseket Nemes Nagy Ágnes esszéiből
vett idézetekkel támasztja alá, miközben folyamatosan reflektálja
az alkalmazott elemzési módszer, illetve szemléleti alapállás rokon
vonásait a költő irodalomról és versről vallott felfogásával.
Béres Bernadett egyfelől interpretatív, másfelől verselméleti kérdéseket
tárgyaló dolgozata Petri György Csak egy személy című versének
diszkurzív poétikai elemzése mellett "a XX. század végi magyar
líra új verstani jelenségével, a rondó versforma szinte előzmények
nélküli megjelenésével és elterjedésével" szembesíti az olvasót.
Béres Bernadett a Petri-vers interpretációját a szöveg sajátos nyelvi-poétikai
szerveződésének vizsgálatán keresztül alkotja meg, amennyiben a
beszédesemény helyett a versnyelv "létrejöttének hogyanjára"
irányítja figyelmét. A verselemzés ennek értelmében nem csupán a
szöveg szintaktikai, morfológiai és retorikai vizsgálatát végzi
el, hanem a versritmus változása által ritmikailag, illetve az ismétlődés
által retorikailag kiemelt szavak szemantikai emlékezetének feltárását
is. Mindezt figyelembe véve a dolgozatíró megállapítja, hogy a szöveg
eltávolodik a referenciális szerelmi témától, míg a személy(esség)
kérdését a cím, a belső formák aktivizálódása és a ritmikai elhajlások
által többszörösen is reflektálja a versszöveg. A beszélő szubjektum
"interszubjektumként" való újjászületése tehát a versszöveg
különböző szintjein realizálódik. "Amikor tehát a vers utolsó
sorában a második sor és a vers címe (csak egy személy) visszatér,
a személyt már nem a versszöveg kezdeti énjeként, hanem poétikai
transzformációkon keresztül újjáalakított, a "te"-vel
egyesült alanyként értelmezhetjük." A tanulmány negyedik fejezete
a rondó formacsalád áttekintése kapcsán a témára vonatkozó német
nyelvű szakirodalom alapos ismeretéről és produktív feldolgozásáról
tesz bizonyságot, míg a fejezet további részében a rondó magyar
verstani szakirodalomban betöltött helyéről kapunk részletes és
átfogó ismertetést. Ennek bemutatása azért szükséges, mivel a Petri-versben
két versforma - a rondó és a triolet jellemzőinek - egyesítése zajlik
le, aminek eredményeként a szövegben nemcsak egy új "szövegszemélyiség",
de egy új versforma is létrejön.
Úgy vélem, a Személyiség és változásban mind a szerzői
életműveket vizsgáló írások, mind a szövegelemzések elmélyült munkáról
és komoly háttérismeretről adnak számot még akkor is, ha az egységes
koncepció és a koherens nyelvezet nem minden tanulmány esetében
teremtődött meg.
A dolgozatok témavezetői: Alexa Károly (Gyutai Zsuzsanna), Horváth
Kornélia (Béres Bernadett, Burits Eszter), Nagy László (Dózsa Andrea),
és Sipos Lajos (Jani Anna, Keller Tamás, Zalányi Kinga).
(Szerkesztette Horváth Kornélia, PPKE BTK, Piliscsaba, 2004)