Győrfi
Lívia A
TÜKÖR ÁLTAL SZÜLETŐ SZUBJEKTUM "A
művészet, titokban és mélyen, a művész lelkében, "Olyasmi
foglalkozás az írás, mint a játék, a gyermek komolyan veszi, "Minden
gyermek született szófacsaró, versfaragó és költő." Tartalom A
SZEGÉNY KISGYERMEK PANASZAINAK RECEPCIÓJÁRÓL A SZEGÉNY KISGYERMEK PANASZAINAK RECEPCIÓJÁRÓL A költői tevékenység
okának, eredetének és mibenlétének maghatározására irányuló törekvés
szinte egyidős a költészettel: költők, kritikusok, elméletírók, filozófusok
és pszichológusok újabb és újabb kísérletet tesznek a jelenség definiálására.
A XX. században egyre népszerűbbé válik az a felfogás, mely a művészethez
(elsősorban a szóbeliség művészi formáihoz) a játék metaforán
keresztül közelít, és az alkotás állapotában lévő költőt a játszó gyermek
képével kapcsolja össze.(1) Gyermeki
és költői létállapot, illetve játék és költészet fogalmának szoros összetartozása
Kosztolányi életművében is kiemelt jelentőségű.(2)
A JÁTÉK FOLYAMATÁBAN FELÉPÜLŐ ALANYISÁG
A vers címében megjelenő játék szónak három alapjelentése ismeretes.
Használatos egyfelől a kedvtelésből, szórakozásból folytatott tevékenység,
vagyis a játszás megjelölésére, jelenti másfelől a játszási
folyamat eszközét, a játékszert, de megnevezi a színművet
és annak előadását, a színészi játékot is. A versszöveg témáját
a játék különböző értelmeinek kibontásában jelölhetjük meg: az első
hat sorban a játékszer jelentés aktivizálódik a játék tulajdonságainak
(gömbölyű, gyönyörű, csodaszép, csodajó, nyitható, csukható)
bemutatásán, illetve egyes tárgyak és jelenségek (gomb, gömb, bűvös
kulcs, gyertya lángja stb.) játékszerként való értelmezésén keresztül.
A vers második tematikus egysége alapvetően a gyermeki játék mint tevékenység
köré szerveződik ("búvócskázom minden árnnyal"; "a
tükörrel fényt hajítok"; „játszom két színes szememmel"…).
A vers utolsó sorai a táncon keresztül a színészi játékot idézik, de
erre az értelemre utal a "s játszom én, hogy akik alusznak,
/ gyerekek" zárósor is, ami a tudat egyfajta szerepjátékaként,
a játszó személy "úgy csinálok, mintha…" állapotaként értelmezhető.(8)
A vers tematikus
alapját képező játékértelmezéseket a vers diszkurzívája a körkörösség
szemantikai jegyén keresztül rendezi egységbe. Amellett, hogy a versben
megjelenő játékok többsége kereksége vagy gömbszerűsége révén rendelkezik
a körkörösség attribútumával, belső formájuk vagy hangzásuk révén egymásnak
nyelvileg is ekvivalensei. Gomb és gömb szavunk etimológiai
rokonsága a hangformai egyezésen keresztül ma is hallható: a két szó
egymás mély-, illetve magas hangrendű változata, jelentésében egymás
szinonimájaként is használatos. A szócsaládhoz tartozik még gömbölyű
szavunk külső formai egyezése, illetve belső formai 'gömb alakú, kerek'
jelentése révén, melyet a versszöveg a játék egyik alapvető tulajdonságaként
nevez meg. A gyöngy geometriai szempontból szintén gömb, emellett a
szó részleges hangformai megfelelése kvázi etimológiai kapcsolatba hozza
gömb szavunkkal. A versbeli játéktárgy másik jellemzője (gyönyörű)
eredeti 'gyöngyhöz hasonló, gyöngyszerű' jelentésén keresztül szemantikai
emlékezete révén kapcsolódik az iménti szósorhoz. Ma használatos 'csodaszép'
jelentése szintén a játék attribútuma a szövegben. Gyűrű szavunk
elsődleges jelentése 'ujjon viselt, karika alakú ékszer', amit külső
hasonlóságon alapuló névátvitel eredményeként bármilyen karika alakú
tárgyra használhatunk.(14)
A TÜKRÖZÖ TÜKÖR - A DIONÜSZOSZ-MÍTOSZ MEGIDÉZÉSE Mint láttuk, a
szöveg alapmetaforájaként megjelölt tükör elsődlegesen tükröző tevékenységén
keresztül válik értelmezhetővé, és éppen e funkcióján keresztül képes
a Dionüszosz-mítosz megidézésére. Irodalmi és képzőművészeti források
egyaránt bizonyítják, hogy a tükörnek fontos szerepe volt a gyermek
Dionüszosz meggyilkolását közvetlenül megelőző mitikus és rituális történésben:
a barlangban a gyermek trónra ültetésekor két Kurés táncolt kivont karddal
a trón körül, miközben egy térdelő nőalak tükröt tartott a férfimód
fölajzott fiú elé.(19)
A versen végigvonuló
fény-árnyék oppozíció Dionüszosz mitológiai alakján kívül Apollón képét
is megidézi. A két istenség ambivalens kapcsolata szimbólumaikon keresztül
tematizálódik a szövegben, elsősorban a "búvócskázom minden
árnnyal / ... / a fénnyel, mely tovaszárnyal",
"a tükörrel fényt hajítok / ...
/ s a nap - óriás aranypénz - / hirtelen
ölembe roskad", valamint a "látszom fénybe
és tükörbe" sorokban. A tovaszárnyaló fény
többszörösen utal Apollónra, egyfelől az istenség melléknevét felelevenítve
(szárnyas), másfelől az isten szimbólumán keresztül (fény). Nietzsche
egyik korai műve alapján Apollónt nevezhetnénk "a principium
individuationis fenséges istenképének, kinek mozdulataiból és pillantásából
maradéktalanul szól hozzánk a >>látszat<< teljes gyönyöre
és minden bölcsessége, szépségével együtt."(26)
(Kiemelés az eredetiben.) Ez az idézet két fontos dologra világít rá
az istenséggel kapcsolatban: egyfelől arra, hogy személyétől elválaszthatatlan
az individuum fogalma, másfelől pedig ő az apollóni álomállapot - a
szép látszat állapotának - megteremtője, amennyiben jövendőmondó istenként
az álmok és a belső fantáziavilág fölött is uralkodik.(27)
Ismeretes, hogy látszat és valóság kettősségének feloldása, illetve
a mélységgel szembeállított felület felértékelése mily fontos eleme
Kosztolányi gondolkodásának: "A harmadik út, amely Nietzsche téziseinek
elfogadása nyomán megnyílt, a >>látszat világ<< és az >>igazi
világ<< teoretikus azonosítása, következésképp a felület fölértékelése.
Itt persze, maga Nietzsche is tett egy további lépést: a Bálványok alkonya
már idézett tézise ("A >>látszat<< világ az egyetlen
világ") magában foglalja mindazt, ami - látni fogjuk - Kosztolányi
számára is különösen fontos lett..."(28)
Lengyel András a Szavak című verset idézve megállapítja: "1922-ben
pedig azt a tapasztalatát rögzítette, hogy >>Itt lenni nem lehet,
csak látszani / és élni-halni nem, csak játszani<<.
Kétségtelen persze, hogy - versekről lévén szó - e sorok létrejöttében
a formaképzés szükségességei éppúgy alakítólag hatottak, mint a látszat-elvűség
intellektuális (nietzschei) sémája."(29)
(Kiemelés Gy. L.) Ha az iménti versrészletet Kosztolányi 1910-es versével
összevetjük, megállapíthatjuk, hogy a látszat-elvűség már az életmű
egészen korai szakaszában jelen van. Mint korábban bemutattam, a játszom
és látszom lexémák soreleji ismétlése ("Játszom
én és táncolok, / látszom én, mint sok dolog. / Látszom
fénybe és tükörbe, / játszom egyre körbe-körbe")
az elemzett versben sem magyarázható csupán formaképzési szükségszerűséggel,
a reddícióként is felfogható anaforikus ismétlés a két szó eredendő
összetartozására világít rá mind a versben, mind az életműben. A versben
tehát a látszat-elv első megfogalmazását kell látnunk, ami több versen
keresztül végül is az Esti Kornél éneke felé mutat.(30)
A SZÖVEG ÖNREFERENCIALITÁSA: A KÖLTŐI TEVÉKENYSÉG MINT JÁTÉK A szöveg autopoétikus
sorain keresztül maga a költői tevékenység is játékként értelmeződik.
Nyilvánvaló, hogy a "kisgyermek is játékszer" sor
a versszövegben nem referenciálisan értendő. Igaz ugyan, hogy az önmaga
tükörképével játszó gyermek logikusan jutna erre a következtetésre,
a vers egészét tekintve mégis azt mondhatjuk, hogy az imént idézett
sor magára a költői tevékenységre vonatkozik, vagyis önreferenciával
bír. A vers tézis-sorai ("játszom ennen-életemmel";
"játszom játszó önmagammal") megerősítik feltevésünket,
mivel ezek semmiképpen sem tekinthetők egy kisgyermek kijelentéseiként,
sokkal inkább az alkotást gyermeki játékként definiáló alkotó személyiség
megnyilvánulásaként. "Elérkeztünk arra a pontra, mikor az író már
nemcsak tárgyát látja, melyet meg kell írnia, hanem önmagát is, és pedig
abban a pillanatban is, amikor ír." - írja Kosztolányi a modern
művészet kapcsán.(40) A magyar nyelv történeti - etimológiai szótára I-III. Főszerk. BENKŐ Loránd. Bp.: Akadémiai 1967, 1970, 1976. BENVENISTE, Émile: Szubjektivitás a nyelvben. (Ford. Z. VARGA Zoltán). In: A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. Szerk. BÓKAY Antal, VILCSEK Béla. Bp.: Osiris 2002. 59-64. GRAVES, Robert: A görög mítoszok. Európa 1970. GADAMER, Hans Georg: Igazság és módszer: Egy filozófiai hermeneutika vázlata. (Ford. BONYHAI Gábor). Bp.: Gondolat 1984. HAMILTON, Edith: Görög és római mitológia. Holnap 1992. HAMVAS Béla: Regényelméleti fragmentum. In: Uő: Arkhai és más esszék. Szentendre: Medio 2000. 280-341. HORVÁTH Kornélia: A versritmustól a diszkurzív alanyiságig. (Puskin: Madárka). In: A szó élete. Tanulmányok a hatvanéves Kovács Árpád tiszteletére. Szerk. SZITÁR Katalin. Bp.: Argumentum 2004. 21-28. HORVÁTH Kornélia: Nyelv és szubjektum a lírában. In: ….. HORVÁTH Kornélia: Tűhegyen. Versértelmezések a későmodernség magyar lírája köréből. Bp.: Krónika Nova 2000. J. HUIZINGA: Homo ludens (ford. MÁTHÉ Klára). Athenaeum 1944. JAKOBSON, Roman: A nyelv működésben. In: Uő: A költészet grammatikája. Bp.: Gondolat 1982. KERÉNYI Károly: Az égei ünnep. Bp.: Kráter Műhely Egyesület 1995. KERÉNYI Károly: Görög mitológia. Bp.: Gondolat 1977. KIRÁLY István: Kosztolányi. Vita és vallomás. Bp.: Szépiodalmi 1986. KISS Ferenc: Az érett Kosztolányi. Bp.: Akad. 1979. KOSZTOLÁNYI Dezső: Ércnél maradandóbb. S.a.r. RÉZ Pál. Bp. 1975. KOSZTOLÁNYI Dezső: Nyelv és lélek. Bp.: Osiris 1999. KOSZTOLÁNYI Dezső összegyűjtött versei. Bp.: Szépirodalmi 1980. KULCSÁR SZABÓ Ernő - MOLNÁR Gábor Tamás - SZIRÁK Péter: Alakváltozások az irodalmi modernségben. In: Hang és szöveg. Költészettörténeti kérdések a lírai modernségben. Szerk. BEDNANICS, BENGI, KULCSÁR SZABÓ, SZEGEDY-MASZÁK. Bp.: Osiris 2003. KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: Nietzsche - az ezredfordulón. A "végtelen interpretáció" történetisége: nyelviség és antropológia között. In: Uő: Szöveg - medialitás - filológia. Költészettörténet és kulturalitás a modernségben. Bp.: Akadémiai 2004. 15-49. LACAN, Jacqes: A tükör-stádium mint az én funkciójának kialakítója, ahogyan ezt a pszichoanalitikus tapasztalat feltárja számunkra. In: A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. Szerk. BÓKAY Antal, VILCSEK Béla. Bp.: Osiris 2002. 65-69. LENGYEL András: "Csillogó felületek gyöngyhalásza”(Kosztolányi Dezső nietzschei "vázgondolatai"). In: Uő: Játék és valóság közt. Kosztolányi-tanulmányok. Szeged: Tiszatáj Alapítvány 2000. 90-91. LENGYEL András: Nietzsche, Freud, Kosztolányi. (Az én-integritás bomlásának gondolkodástörténetéhez). In: Uő: Játék és valóság közt. Kosztolányi-tanulmányok. Szeged: Tiszatáj Alapítvány 2000. 164-189. MARGÓCSY István: A szegény kisgyermek panaszai. In: A rejtőző Kosztolányi. Esszék, tanulmányok. Szerk. MÉSZ Lászlóné. Bp.: TkvK. 1987. 49-54. NÉMETH G. Béla: Szerep, játék, föltételesség. Kosztolányi fölfogásának néhány eleme. In: A rejtőző Kosztolányi. Esszék, tanulmányok. Szerk. MÉSZ Lászlóné. Bp.: TkvK. 1987. 16-27. NIETZSCHE, Friedrich: A tragédia születése, avagy a görögség és a pesszimizmus. (Ford. KERTÉSZ Imre). Bp.: Európa 1986. NIETZSCHE, Friedrich: Die Geburt der Tragödie. In: NIETZSCHE, Friedrich: Werke in drei Bänden. Bd. 1. Köln: Könemann 1994. Omerou umnoi. A homéroszi himnuszok Hermészhez, Pánhoz, Dionysoshoz. Bev. KERÉNYI Károly Bp.: Officina 1939. POSZLER György: A homo ludens hősiessége. Öt vonás Kosztolányi arcképéhez. In: A rejtőző Kosztolányi. Esszék, tanulmányok. Szerk. MÉSZ Lászlóné. Bp.: TkvK. 1987. 167-176. RICOEUR, Paul: A narratív azonosság. (Ford. SEREGI Tamás). In. Narratívák 5. Szerk. LÁSZLÓ János, THOMKA Beáta. Bp.: Kijárat 2001. 15-25. RÓNAI László: "Ki volt ez a varázsló?" Kosztolányi Dezső a vallomások és emlékezések tükrében. Kozmosz 1985. SZEGEDY-MASZÁK Mihály: Kosztolányi nyelvszemlélete. In: Újraolvasó. Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről. Szerk. KULCSÁR SZABÓ Ernő, SZEGEDY-MASZÁK Mihály. Bp.: Anonymus 1998. 259-271. SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Műfajok a kánon peremén (Levél és napló Kosztolányi életművében). In: Uő: Irodalmi kánonok. Debrecen: Csokonai 1998. 156-169. Szó - Elbeszélés - Metafora. Műelemzések a XX. századi magyar próza köréből. Szerk. HORVÁTH Kornélia, SZITÁR Katalin. Bp.: Kijárat 2003. 99-123. ZAMOROVSKY, Vojtech: Istenek és hősök a görög - római mitológiában. Bp.: Móra Könyvkiadó 1970. |
A VERS | ||
Lábjegyzetek |
|||
1. A dolgozat mottójául választott néhány szépirodalmi idézet kiragadott példa csupán a jelenség érzékeltetésére. Az XX. századi elméletírók közül elsősorban Huizinga és Gadamer foglalkozott a kérdéssel. Vö. J. HUIZINGA: Homo ludens (ford. MÁTHÉ Klára). Athenaeum 1944. GADAMER, Hans Georg: A játék fogalma. In: Uő: Igazság és módszer: Egy filozófiai hermeneutika vázlata. (Ford. BONYHAI Gábor). Bp.: Gondolat 1984. 2. A játék-téma, illetve a gyermeki és költői magatartás azonossága Kosztolányi szépirodalmi és esztétikai írásaiban egyaránt megjelenik: "Mit tehet a költő? Azt teszi, amit a gyermek. Megígéri a közönségnek, (...) hogy soha életében nem fog dolgozni, csak játszani." KOSZTOLÁNYI Dezső: A költő. In: Uő: Nyelv és lélek. Bp.: Osiris 465. 3. Noha a "homo ludens" fogalom kapcsán többen is említést tesznek a versről, és a kötetről írt tanulmányok is idézik egy-egy sorát, tudomásom szerint a versről önálló, szövegorientált elemzés még nem készült. (Vö. POSZLER György: A homo ludens hősiessége. Öt vonás Kosztolányi arcképéhez. In: A rejtőző Kosztolányi. Esszék, tanulmányok. Szerk. MÉSZ Lászlóné. Bp.: TkvK. 1987. 167-176. RÓNAI László: "Ki volt ez a varázsló?" Kosztolányi Dezső a vallomások és emlékezések tükrében. Kozmosz 1985.) 4. MARGÓCSY István: A szegény kisgyermek panaszai. In: A rejtőző Kosztolányi. I. m. 49. Vö. még a következő idézetekkel: "Ez a boldog-fájdalmas állapot szabadítja fel s juttatja pompás, termékeny szerephez Kosztolányi lírájában a gyermekit. Nem csupán egy élmény-rétegről s nem egy téma-csokorról van tehát szó, hanem szerepről, amely a mű egész jellegét meghatározza." KISS Ferenc: Az érett Kosztolányi. Bp.: Akad. 1979. 15. (Kiemelés az eredetiben.) "Fesztelen magabiztosságának az a magyarázata, hogy ebben a gyermekszerepben végre önmagát adhatja: azt a vibráló idegességgel, baljós sejtelmekkel és boldog bőséggel telített mondandót, amelyet közeli anyag, határozott gondolat révén tárgyiasítani nem tudott." Uo.: 20. "Valószínűleg Csáth Gézának egy ösztönző levele vagy talán valamiféle közvetlen olvasmányélmény, esetleg a magyarul épp akkor megjelent Gottfried Keller-féle Zöld Henrik, vagy (mint Rónay György vélte) Verhaeren Les Tendresse Premieres című ciklusa avagy a rilkei Buch der Bilder-nek Kosztolányitól ekkor külön is kiemelt gyerekdarabjai indították erre a szerepválasztásra. De mindezen a lehetséges, közvetlen filológiai ihletésen túl hajtotta e felé a gyermekmotívum belső nyitottsága, sokrétűsége is." KIRÁLY István: Kosztolányi. Vita és vallomás. Bp.: Szépiodalmi 1986. 23. „A sajátosan kelet-európai kettős - autoratív-hatalmi és modern, nagyvárosi - elidegenedettség elleni személyiséglázongás hangulatát sűrítette magába a Kosztolányi-féle gyermekkép." Uo.: 29. 5. MARGÓCSY István: I. m. 53-54. 6. KULCSÁR SZABÓ Ernő - MOLNÁR Gábor Tamás - SZIRÁK Péter: Alakváltozások az irodalmi modernségben. In: Hang és szöveg. Költészettörténeti kérdések a lírai modernségben. Szerk. BEDNANICS, BENGI, KULCSÁR SZABÓ, SZEGEDY-MASZÁK. Bp.: Osiris 2003. 20-21. 7. Vö. Uo., 17. 8. Németh G. Béla Kosztolányi szerepjáték-fölfogásával kapcsolatban (elsősorban a kései versek kapcsán) beszél a Kant által megfogalmazott ismeretelméleti tényezőről, az als ob (vegyük úgy, mintha; tegyük fel, mintha) mozzanatáról. NÉMETH G. Béla: Szerep, játék, föltételesség. Kosztolányi fölfogásának néhány eleme. In: A rejtőző Kosztolányi. I. m. 16-27. 9. A játék szó jelentésével kapcsolatban mondottakat vö. A magyar nyelv történeti - etimológiai szótára I-III. Főszerk. BENKŐ Loránd. Bp.: Akadémiai 1967, 1970, 1976. II. 265. (A továbbiakban TESz.) 10. BENVENISTE, Émile: Szubjektivitás a nyelvben. (Ford. Z. VARGA Zoltán). In: A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. Szerk. BÓKAY Antal, VILCSEK Béla. Bp.: Osiris 2002. 59-64. 11. "A játék igazi szubjektuma (s ezt még az olyan tapasztalatok is nyilvánvalóvá teszik, ahol csak egyetlen játszó szerepel) nem a játékos, hanem a játék. A játék az, ami a játékost hatalmában tartja, ami behálózza a játékba, ami játszatja." GADAMER, Hans Georg: i. m. 91. Mivel Gadamer a játék fogalmát az esztétikai viszony leírásával kapcsolatban használja, velünk ellentétben kérdésfeltevése nem a játék és a játszó szubjektum viszonyának vizsgálatára, hanem a játék létmódjára irányul. A játék Gadamer számára nem az alkotó és nem is a játszó szubjektum viselkedését vagy lelkiállapotát jelenti, hanem magának a műalkotásnak a létmódját. 12. Kerényi Károly hívta fel a figyelmet a "tükröző tükör" elsődleges voltára a "tudó tükör"-rel és a "ható tükör"-rel szemben. KERÉNYI Károly: A tükröző tükör. In: Uő: Az égei ünnep. Bp.: Kráter Műhely Egyesület 1995. 103. 13. Az én funkciójának kialakításában Lacan fontos szerepet tulajdonít a tükörnek: "A tükör-stádiumot mint egy identifikációt kell felfognunk, abban a teljes értelemben, amelyet az analízis adott ennek a kifejezésnek. Vagyis ez nem más, mint az az átváltozás, amely az alanyban megy végbe olyankor, amikor egy képet magáévá tesz..." (Kiemelés az eredetiben.) LACAN, Jacqes: A tükör-stádium mint az én funkciójának kialakítója, ahogyan ezt a pszichoanalitikus tapasztalat feltárja számunkra. In: A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. Szerk. BÓKAY Antal, VILCSEK Béla. Bp.: Osiris 2002. 65-69. Látni fogjuk, hogy a Kosztolányi-szövegben az identifikáció nem közvetlenül, hanem közvetett módon megy végbe. Az önazonosság kialakításának folyamatában a tükörkép szemlélése az első állomás csupán. 14. Az itt vizsgált szavak jelentésével és eredetével kapcsolatban mondottakat vö. a TESz megfelelő címszavaival. 15. Mint ismeretes, Kosztolányi lírájában a rímhelyzetben lévő jelentők hasonlósága a jelentettek között is (szemantikai) kapcsolatot teremt: "A szellem a szokott korlátok híján titkos kapcsolatokat lel. Az, hogy két merőben mást jelentő szó a külső idomban egyezik egymással, s hangzása révén testvérré válik, ami annak előtte idegen volt, biztató és bátorító jel számára, hogy a héj mögött talán a dolgok ősi lelke, az egymással ellentétesnek tetsző fogalmak is rokonok." KOSZTOLÁNYI Dezső: A rím bölcselete. In: Uő: Nyelv és lélek. I.m. 472. "Az igazi rím mindenkor könnyű és mindenkor játék...Általa valahogy kisiklunk a fogalmak börtönéből. (...) Egy tárgy áll előttünk, s mi nem érezzük a súlyát csak a zenéjét. Meglazítjuk a fogalom és a neve között való ősi kapcsolatot, amelyet évezredek óta nem mert megbolygatni senki, s a fogalmat mással, egy merőben idegen tárggyal kötjük össze, nem az okság törvényeinek, de egy magasabb princípiumnak, a minden dolgokat átható zenének alapján." KOSZTOLÁNYI Dezső: Rímszótár, rímek. In: Uő: Nyelv és lélek. I. m. 594. Jakobson ezt a költői nyelvhasználat alapvető vonásaként tartja számon: "Az a hajlam, hogy a hangok hasonlósága alapján a jelentések kapcsolatára következtessen, a nyelv költői funkciójának egyik jellegzetes vonása." JAKOBSON Roman: A nyelv működésben. In: Uő: A költészet grammatikája. Bp.: Gondolat 1982. 160. Arra, hogy Kosztolányi költészetének alapvető sajátossága a szemantikai innováció, jelölő és jelölt konvencionális kapcsolatának megújítása, melynek következtében a jelentő is jelentetté válik, Szegedy-Maszák Mihály hívta fel a figyelmet. SZEGEDY-MASZÁK Mihály: Kosztolányi nyelvszemlélete. In: Újraolvasó. Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről. Szerk. KULCSÁR SZABÓ Ernő, SZEGEDY-MASZÁK Mihály. Bp.: Anonymus 1998. 259-271. 16. "Ilyenkor mindig valami ide-oda mozgásra gondolunk, mely nem kötődik semmilyen célhoz, melyet elérve befejeződne. Összhangban van ezzel a Spiel [játék] szó eredeti jelentése is, a tánc, mely még ma is sok szóalakban él tovább (például a "Spielmann" szóban [= "zenész", "lantos", "regös"] ). A mozgásnak, mely játék, nincs célja, ahol befejeződne, hanem állandó ismétlődésben újul meg…A játék a mozgás végrehajtása mint olyan." GADAMER, Hans Georg: i. m. 89. 17. Ez a rímpár más Kosztolányi-versben is megjelenik: "A lelkem oly kihalt, üres, / mint éjjel a tükör. // Holtan világít egymaga / a bűvös fényű kör." KOSZTOLÁNYI Dezső: A lelkem oly kihalt, üres. In: KOSZTOLÁNYI Dezső összegyűjtött versei. I. m. 304. (Kiemelés Gy. L.) 18. A szövegszubjektum fogalmának használatával kapcsolatban vö. HORVÁTH Kornélia: Nyelv és szubjektum a lírában. (Oszip Mandelstam és József Attila költészetéből vett példákkal). In: A szótól a szövegig és tovább... Tanulmányok az orosz irodalom és költészettan köréből. Szerk. KOVÁCS Árpád, NAGY István. Bp.: Argumentum 1999. 165-202. 19. Vö. KERÉNYI Károly: Dionysos és társnői. In: Uő: Görög mitológia. Bp.: Gondolat 1977. 166. 20. KERÉNYI Károly: A tükröző tükör. I. m. 109-110. 21. GADAMER, Hans Georg: i. m. 89. 22. KERÉNYI Károly: Dionysos és társnői. I. m. 166. 23. "Egyetlen görög isten kultuszában sem merül fel olyan fontossággal a gyermekség állapota, mint a Dionysoséban." Omerou umnoi. A homéroszi himnuszok Hermészhez, Pánhoz, Dionysoshoz. Bev. KERÉNYI Károly Bp.: Officina 1939. 80. 24. Uo.: 82. 25. RICOEUR, Paul: A narratív azonosság. (Ford. SEREGI Tamás). In. Narratívák 5. Szerk. LÁSZLÓ János, THOMKA Beáta. Bp.: Kijárat 2001. 23. A főhős ily módon megteremtődő önazonosságára más Kosztolányi műben is láthatunk példát. Vö. GYŐRFI Lívia: A szubjektum önkeresése. Hős, elbeszélő és diszkurzív alany viszonya Kosztolányi Dezső Miklóska című novellájában. In: Szó - Elbeszélés - Metafora. Műelemzések a XX. századi magyar próza köréből. Szerk. HORVÁTH Kornélia, SZITÁR Katalin. Bp.: Kijárat 2003. 99-123. 26.
NIETZSCHE, Friedrich: A tragédia születése, avagy a görögség és a pesszimizmus.
(Ford. KERTÉSZ Imre). Bp.: Európa 1986. 28. Nietzsche művének "összeolvasása"
Kosztolányi versével semmiképp sem indokolatlan, hiszen Kosztolányi egyik
1912-es cikke arról tanúskodik, hogy ismerte A tragédia születését: "[Hauptmann]
átélte a régi mítosz titokzatos metafizikáját. Az apollóni nyugalmat s
a dionüszoszi mámort. Ez a kettősség, ez a görög dualizmus, melyet Nietzschével
csak legújabban kezdünk érezni: a görög világosság és a görög titokzatosság."
KOSZTOLÁNYI Dezső: Ércnél maradandóbb. S.a.r. RÉZ Pál. Bp. 1975. 246. 27. Vö. NIETZSCHE, Friedrich: I. m. 27. 28. LENGYEL András: I. m. 90-91. 29. Uo.: 93. 30. Lásd az Esti Kornél éneke következő sorait: "Hát légy üres te s könnyű, / könnyű, örökre játszó, / látó, de messze-látszó." (Kiemelés Gy. L.) A verset idézi és az említett kontextus tükrében elemzi LENGYEL András: I.m. 95. A két szó rímhelyzetben való megjelenésére lásd még: "A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, / akarsz-e mindig, mindig játszani, / akarsz-e együtt a sötétbe menni, / gyerekszívvel fontosnak látszani". (Kiemelés Gy. L.) KOSZTOLÁNYI Dezső: Akarsz-e játszani. In: KOSZTOLÁNYI Dezső összegyűjtött versei. I. m. 248. 31. Vö. ZAMOROVSK?, Vojtech: Istenek és hősök a görög - római mitológiában. Bp.: Móra 1970. 130-134. 32. KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: Nietzsche - az ezredfordulón. A "végtelen interpretáció" történetisége: nyelviség és antropológia között. In: Uő: Szöveg _ medialitás - filológia. Költészettörténet és kulturalitás a modernségben. 33. GADAMER, Hans Georg: A képződménnyé való átváltozás és a totális közvetítés. In: Uő: i. m. 95. 34. NIETZSCHE, Friedrich: I. m. 72. 35. NIETZSCHE, Friedrich: I. m. 50-51. Az én-fogalom pontosítása érdekében célszerű az eredeti szöveget idéznünk: "...so sind dagegen die Bilder des Lyrikers nichts als er selbst und gleichsam nur verschiedene Objektivationen von ihm, weshalb er als bewegender Mittelpunkt jener Welt >>ich<< sagen darf: nur ist diese Ichheit nicht dieselbe, wie die des wachen, empirisch-realen Menschen, sondern die einzige überhaupt wahrhaft seiende und ewige, im Grunde der Dinge ruhende Ichheit." NIETZSCHE, Friedrich: Die Geburt der Tragödie. In: NIETZSCHE, Friedrich: Werke in drei Bänden. Bd. 1. Köln: Könemann 1994. 39-40. Ezzel egybehanzóan érdemes Kosztolányit idéznünk: "Mi igenis minden pillanatban, minden szónál és gesztusnál teljesen érezzük magunkat. Ha azt mondja egy poéta: >>szomorú vagyok<<, akkor ez a szomorúság nem egy perc szeszélye, hanem minden szomorúság, a szomorúság kvintesszenciája, az, ami kíséri életét, az, ami minden ember szomorúsága." (Kiemelés tőlem.) KOSZTOLÁNYI Dezső: Az új irodalom. In: Uő: Nyelv és lélek. I. m. 278. "A nagy érzelem ólomsúllyal kapaszkodik belénk, s megköti a szárnyainkat. Az igazi ihlet mindig távol visz tőle, hogy elvonatkoztathassuk magunkat a tárgyaktól; nem szubjektívvé tesz - mint ahogy ma legtöbben hiszik, hanem objektívvé. Az ihlet technikai diszpozíció." KOSZTOLÁNYI Dezső: Az ihlet pszichológiája. In: Uő: Nyelv és lélek. I. m. 325. 36. NIETZSCHE, Friedrich: I. m. 53. 37. Az individuum és a szubjektum fogalmának megkülönböztetése mindenképpen szükséges, hiszen "a személy nem kollektívum, de nem is individuum. A személy (a végtelen kicsiny és végtelen nagy között) az individuum és a kollektívum között van mint mind a kettőnek mértéke, mint szubjektum meghatározhatatlan, az igazság hordozója." "A személy tudata nem egyenlő sem az individuális (becsvágy, érdek, boldogulás), sem a kollektív (érdekközösség) tudattal. A személy tudata szubjektív és meghatározhatatlan." HAMVAS Béla: Regényelméleti fragmentum. In: Uő: Arkhai és más esszék. Szentendre: Medio 2000. 292; 294. Amikor a költői szöveggel kapcsolatban szubjektumról beszélek, (Nietzsche és Hamvas Béla nézeteivel összhangban), mindig az alkotásfolyamatban empirikus énjét (individualitását) feladó és a saját személy voltát megteremtő szubjektumot tartom szem előtt. 38. NIETZSCHE, Friedrich: I. m. 45. 39. "Ha látszólag a zene már apollóni művészetként volt is ismeretes, egész pontosan mégis csupán a ritmus hullámveréseként volt az, melynek ábrázolóerejét apollóni állapotok megjelenítésére fejlesztették ki." (Kiemelés Gy. L.) NIETZSCHE, Friedrich: I. m. 34. 40. KOSZTOLÁNYI Dezső: Új célok felé. In: Uő: Nyelv és lélek. I. m. 273. 41. MARGÓCSY István: I. m. 54. 42. KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: Nietzsche - az ezredfordulón. I. m. 29. 43. KOSZTOLÁNYI Dezső: Gyermek és költő. In: Uő: Nyelv és lélek. I. m. 450. 44. Az imént használt terminológiai hármasság, illetve az én ily módon történő differenciálása a versnyelvben Horváth Kornélia nevéhez fűződik. HORVÁTH Kornélia: Tűhegyen. Versértelmezések a későmodernség magyar lírája köréből. Bp.: Krónika Nova 2000. 45. SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Műfajok a kánon peremén (Levél és napló Kosztolányi életművében). In: Uő: Irodalmi kánonok. Debrecen: Csokonai 1998. 166. Az én-integritás kérdésével kapcsolatban l. még: LENGYEL András: Nietzsche, Freud, Kosztolányi. (Az én-integritás bomlásának gondolkodástörténetéhez). In: Uő: Játék és valóság közt. Kosztolányi-tanulmányok. Szeged: Tiszatáj Alapítvány 2000. 164-189. |
|||
|